A görögök mellett már Kína is gyengíti a forintot

Vágólapra másolva!
A görögországi politikai bizonytalanság napok óta gyengélkedő eurót okoz, de pénteken a kínai termelési adat sem kedvezett a világ befektetői hangulatának. Ilyen keretek között gyengült a forint is, amely viszont csak akkor lesz igazán nagy bajban, ha eljut a 300 forintos euróig, mert akkor újabb zuhanás következhet.
Vágólapra másolva!

Az euró gyengélkedése immár második hete tart, a forint a közös európai pénzzel szemben - az idei évet számítva - harmadik leggyengébb hetét zárhatja emiatt.

A görög kormányalakítással kapcsolatos bizonytalanság tovább erősödött a hét végére, a piac szerint egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy - akár már júniusban - új választásokat kell kiírni. Az Európai Bizottság legfrissebb, pénteken közzétett előrejelzése szerint a görög gazdaság az idén az EU legnagyobb, 4,7 százalékos zsugorodását produkálja.

Kína is a forint ellen dolgozik

Gyengén alakult a szintén pénteken közzétett kínai ipari termelési adat is: az áprilisi 9,3 százalékos éves növekedés közel 3 százalékponttal elmaradt a várttól, és tovább gyengítette a globális kockázatvállalási hajlandóságot - automatikusan erősítve az első számú biztonsági devizát, a dollárt, amelyet alacsony kockázatossága miatt szeretnek a befektetők. Péntek délután fél 5-kor az euró-dollár kurzus, amely az előző hetet 1,30 fölött zárta, 1,295 környékén mozgott.

A múlt pénteken közzétett amerikai munkaerő-piaci adatok óta a negatív hírek határozzák meg a devizapiaci hangulatot - magyarázta Kass Zoltán, az XTB Magyarország devizapiaci kereskedője és oktatója. Szerinte a görög és a francia választásokkal kapcsolatos fejleményeket sem fogadta lelkesedés, és a hangulatot tovább rontották a Japánból, Kínából, az Egyesült Királyságból vagy Írországból érkező hírek.

Háromszáznál van az igazi kritikus pont

A forint a többi kockázatos eszközhöz hasonlóan gyengült, az euróval szemben a hazai deviza - pénteken kora délután legalábbis úgy tűnt - az idei harmadik leggyengébb hetét zárja. Délután fél 5-kor egy euró 289 forintot ért a devizapiacon, közel 7 forinttal többet, mint egy héttel korábban.

Kass Zoltán szerint az euró-forint kurzus esetében technikai szempontból fontos szintek közül jelenleg a 291-es van legközelebb. Ha az árfolyam e fölé emelkedik, akkor néhány óra vagy nap alatt legalább 293-ig tovább gyengülhet a forint. Az ez után következő ellenállás 296-nál, az igazi kritikus pont pedig 300-nál van. Ha ezt is áttöri az árfolyam, akkor nem kizárható a drasztikus további gyengülés sem. De remélhetőleg nem kell aggódni, nem fogjuk újra látni az év eleji szinteket - teszi hozzá Kass Zoltán.