Vágólapra másolva!
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint folyamatos tárgyalnak a Magyar Bankszövetséggel a tranzakciós illetékről, de a bankszövetség szerint csak a döntés utánra hívták be őket egyeztetésre.
Vágólapra másolva!

"A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) folyamatosan tárgyalásokat folytat a Magyar Bankszövetség képviselőivel, annak érdekében, hogy mindkét fél számára elfogadható feltételekkel vállaljanak szerepet a pénzintézetek a kormány gazdaságpolitikájának megvalósításában" - válaszolta a minisztérium hétfőn az MTI-nek.

Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke pénteken az M1 Az Este című műsorában azt mondta, hogy a múlt héten kaptak ugyan meghívást a minisztériumba a tárgyalások megkezdésére, a kormány azonban a tervezett megbeszélés előtt bejelentette, hogy jóváhagyta az adót.

Patai szerint a kormánynak újra kellene gondolnia a tranzakciós illetéket, mert az elképzelés ellentmondásokat tartalmaz, és két "katasztrofális" év után gyakorlatilag a tönk szélére küldené a magyar bankszektort, amely így nem tudna hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez. "Ha az új adót bevezetik, a speciális bankadót mindenképpen ki kell vezetni 2013-ban" - jelentette ki Patai Mihály, hozzátéve, a következő hetekben mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy kompromisszumra jussanak a kormánnyal.

Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke hétfőn a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: most is szükség lesz egyeztetésre a bankszövetséggel, ami alapvetően a kormány feladata. Erre a következő hetekben sor kerülhet. A tranzakciós illetékről szóló javaslatot ugyan már benyújtotta a kormány a parlamentnek, de tárgyalása kicsit hosszabb ideig tart, ezért úgy vélte: az egyeztetésre lesz mód és lehetőség.

A kormány pénteken késő délután nyújtotta be a parlamentnek a tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslatot; az illeték mértéke 1 ezrelék lesz. A törvény hatálya a Magyarországon székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező pénzforgalmi szolgáltatókra terjed ki.