Beindult a Mercedes-beszállító hatmilliárdos gyára

2012.05.15. 18:02

Az év végére várhatóan százan dolgoznak majd a kecskeméti Mercedes-gyárban készülő autókat kárpittal ellátó, a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójaként ismert Magna üzemében.

Elkezdődött a próbagyártás az 5,6 milliárd forintos beruházással elkészült Magna Automotive Hungary Kft. a Kecskemét melletti Helvécián felépült üzemében, amelyhez a cég közel egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében.

A Mercedes Kecskeméten készülő modelljeibe belső kárpitokat, csomagtartó-elemeket és ajtóborítást szállító gyárban tavaly kezdődött meg a gépek telepítése, az idén pedig folyamatosan építi ki a cég a teljes gyártási kapacitást, illetve folyamatosan bővíti dolgozói létszámát. Az év végére várhatóan 100 főre emelkedik az alkalmazottak száma.

A helvéciai üzem anyacége az osztrák származású, majd Kanadába települt Franz Stronack tulajdonában lévő Magna-konszern a világ egyik legnagyobb autóalkatrész-beszállítója, gyakorlatilag valamennyi nagy autógyár vesz tőle belső borításokat, elemeket, légzsákokat, elektromos alkatrészeket, üléseket, műszerfalakat, karosszériarészeket. A cég világszerte működő 275 gyárában 107 ezer embernek foglalkoztatásával 20 milliárd dollár érétkben állít elő autóipari alkatrészeket.