Unortodox közpénzfelhasználást javasol az ÁSZ

Vágólapra másolva!
Szemléletváltásra van szükség a közpénzek felhasználásában, a hangsúlyt a hatékonyságra és az értékteremtésre kell helyezni, véli az Állami Számvevőszék elnöke, aki szerint a nem hagyományos megoldásokat, intézkedéseket kell előtérbe állítani.
Vágólapra másolva!

Magyarország 2004 óta az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alatt áll, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hagyományos megoldásokkal csak azok az országok tudtak kikerülni az eljárás alól, ahmelyekben jelentős növekedést ért el a gazdaság - jelentette ki kedden Domokos László ÁSZ-elnök.

Ezért úgy vélte, mivel Magyarország - főként a világgazdasági tendenciák miatt - csak szerény gazdasági bővüléssel számolhat a következő években, a közkiadásoknál, a közpénzek felhasználásában is a nem hagyományos megoldásokat, intézkedéseket kell előtérbe állítani.