Apró kártérítések ütnek nagyot az OTP-n

Vágólapra másolva!
Már csak az ING vitatja a PSZÁF határozatát, amely a korábbi tagok kártalanítását írja elő. Az OTP Magánnyugdíjpénztár összesen 600 millió forintot fizet vissza, de ez tagonként csupán 800 forintot jelent.
Vágólapra másolva!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elfogadta az OTP Magánnyugdíjpénztárnak a felügyeleti határozat teljesítéseként hozott intézkedéseit, amelyek során a pénztár visszatéríti tagjainak a korábbi jogosulatlan költséglevonást, így lezárult az ezzel kapcsolatos jogvita.

A PSZÁF csütörtöki közleménye szerint a felek közösen kérték a bíróságtól a közigazgatási per megszüntetését. A pénzügyi felügyelet emlékeztet arra, hogy 2010 második felében vizsgálta meg több magánnyugdíjpénztár befektetési, vagyonkezelési tevékenységét. Ennek során megállapította, hogy a vagyonkezelői szolgáltatásokért fizetett díjakkal négy magánnyugdíjpénztár és vagyonkezelőik többször megsértették a jogszabályokat.

A PSZÁF az érintett pénztáraknak határozatban írta elő: mutassák ki és fizessék vissza tagjaiknak az indokolatlan közvetett befektetések okozta többletköltségeket, miután azokat érvényesítették vagyonkezelőikkel szemben.
A felügyeleti kötelezés nyomán az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár, valamint az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár (az alapkezelőikkel történt elszámolás után) már visszafizette tagjainak a korábban elvont összegeket.

Aprópénz lesz belőle

Az OTP Magánnyugdíjpénztár a felügyeleti határozatot követően keresetet nyújtott be a bírósághoz a PSZÁF intézkedésének felülvizsgálatát és végrehajtásának felfüggesztését kérve. Ennek ellenére 2012. április 6-án benyújtotta a PSZÁF-hoz azt a kimutatást, amelyre a határozat kötelezte, és amelynek alapján a vagyonkezelő mintegy 600 millió forint visszatérítésére vállalt kötelezettséget volt és jelenlegi tagjai számára. A magán-nyugdíjpénztári rendszer kiürítése előtt 756 ezer tagja volt az OTP pénztárának, így tagonként átlagosan 800 forintos kártérítésről lehet szó.

A PSZÁF elfogadta azt a magánnyugdíjpénztár által beadott ütemtervet is, amelynek alapján az OTP Magánnyugdíjpénztár visszatéríti az összeget - olvasható a közleményben.

Az ezzel kapcsolatos tudnivalókat a pénztár a honlapján teszi közzé. Mivel a magánnyugdíjpénztár teljesítette a PSZÁF kötelezéseit, a felek kérése nyomán a bíróság megszüntette az ügyben indított közigazgatási pert.

Az ING Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár közigazgatási perben támadta meg a felügyeleti határozatot, az első fokú eljárást a PSZÁF nyerte meg. Jelenleg már csak ez az pénztár az egyetlen, amely nem teljesítette önkéntesen a PSZÁF határozatát.

Nehezen megfogható

Az ING továbbra is vitatja a PSZÁF határozatait és a milliárdos indokolatlan költségtöbbletről szóló állításokat. A magánnyugdíjpénztárak működésére jellemző, hogy a tagoktól érkezett befizetésekből felhalmozódó vagyon kezelésével megbíznak egy másik céget. Ha a pénztár egy pénzügyi csoport tagja, ezt a feladatot általában az alapkezeléssel vagy vagyonkezeléssel foglalkozó, csoporton belüli társaság végzi. A PSZÁF azt kifogásolta, hogy szerinte ezek a megbízási költségek magasabbak voltak az indokoltnál.
A vita hátterében az a nehezen megfogható szabályozás (a 2001-ben született 282. számú kormányrendelet) áll, amely kimondja, hogy "összhangban kell lenniük" a pénztárak által közvetítők nélkül vásárolt és a közvetítőkön keresztül beszerzett pénzügyi termékek befektetési költségeinek. Arra azonban semmilyen paramétert nem határoz meg a rendelet, hogy mit jelent az összhang.

Eközben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal sikkasztással és hűtlen kezeléssel gyanúsított meg három magánnyugdíjpénztárt, az Országgyűlés pedig határozatban mondhatja ki, hogy drága és felesleges volt a rendszer bevezetése.