Mindössze 4 milliárd forintért szerezhetne kisebbségi tulajdont az MFB a takarékszövetkezetek többségi tulajdonában lévő Takarékbankban - értesült az Index, amely úgy tudja, hogy a német DZ Bankkal folytatott vételi tárgyalások nem elsősorban az árról, hanem a hitelekre, perekre vonatkozó garanciákról szólnak.

Az állami kézben lévő Magyar Fejlesztési Bank 4 milliárd forintért vásárolná meg a Takarékbank kisebbségi, 38 százalékos tulajdonrészét a német DZ Banktól - írja az Index meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

A vételár azért lehet ilyen alacsony, mert a kisebbségi részesedésről van szó, amivel az állam nem venné át az irányítást a pénzintézetben. A megszólaltatott források által keménynek leírt tárgyalások nem is elsősorban az alacsony vételárról szólnak, hanem a kötelezettségvállalásokról. Az MFB minél több olyan garanciát szeretne kapni, amelyek minimalizálják a kockázatokat. Ezek többek között hitelekkel, szerződésekkel, a bank jövőbeni kilátásaival, perekkel vannak összefüggésben. A kötelezettségvállalások azért fontosak, mert ha vásárlás után csontvázak dőlnének ki a szekrényből, akkor az eladó mindenképpen kompenzálja majd az MFB-t. 

A Takarékbank többségi tulajdona a takarékszövetkezetek kezében van és elővásárlási joguk van a DZ Bank kezében lévő részesedésre, de a cikk szerint a szövetekezetek nem tartanak igényt erre. Az egyik forrás azonban úgy nyilatkozott, tud olyan takarékszövetkezetről, amelyiknek nagyon nem örül az MFB megjelenésének, csak senki nem mer lépni, mert nem akar keresztbe tenni a kormánynak. Szerinte ugyanis "a kormány a szabályozói oldalon bármikor tehet olyan lépéseket, amikkel nagyon megnehezítheti a szövetkezeti szektor életét". Bár a DZ Bank eredetileg nem akart megválni a tulajdonrészétől, végül hasonló megfontolások miatt leült tárgyalni az állami kérővel - derül ki a cikkből, amely utal arra is, hogy az adásvételről szóló a megállapodás még messze van.

A kormányzat bankvásárlási törekvései régóta napirenden vannak. Korábban felmerült egy, az energiahatékonysági programok finanszírozásával foglalkozó zöldbank, és egy csak a mezőgazdaságra koncentráló agrárbank létrehozásának ötlete is. Érintettségük okán nevük elhallgatását kérő források az [origo]-nak a múlt hónapban azt mondták, három bank is szóba jöhet: a Takarékbank, a Demján Sándor kezében lévő Gránit Bank és a Töröcskei István (ma az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója) által alapított Széchenyi Bank is.