Bruttó 219 200 forint az átlagkereset

2012.05.18. 10:19

Bruttó 219 200 forintot keresnek átlagosan Magyarországon a teljes munkaidőben dolgozók - jelenetette a KSH. A versenyszférában dolgozók keresete az év első háorm hónapjában nőtt, az állami szférában dolgozók kicsit rosszabbul jártak, és az átlagkeresetük is jóval kisebb, mint a vállalkozásoknál dolgozóké. Biztosításokkal lehet a legtöbbet keresni, a legkevesebbet a halászok kapják.

A nemzetgazdaságban - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az idei első negyedévben az előző év azonos időszakit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A bruttó átlagkeresetek a versenyszférában 6,4 százalékkal nőttek, a költségvetés területén 0,5 százalékkal csökkentek az év első három hónapjában. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 219 200 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 229 200 forint, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké pedig 197 700 forint volt.

A KSH gyorstájékoztatója szerint a legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység, ahol a bruttó átlagkereset 458 700 forint volt, ezt követi az információ és kommunikáció 423 100 forinttal, valamint az energiaipar 376 400 forinttal.

Legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatásban és vendéglátásban (139 500 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátásban (150 600 forint), illetve a mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban, halászatban (156 600 forint) dolgozók kerestek.

2012. január-márciusban a költségvetési szférában a teljes munkaidősök mintegy 56 százaléka kapott átlagosan 10.600 forint - az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációt. A nonprofit szervezeteknél teljes munkaidőben dolgozók mintegy 8 százaléka kapott 10.500 forintot ezen a címen.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 2012. január-márciusban átlagosan 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a versenyszférában dolgozók 8,6 százalékkal kerestek többet. Az adatok szerint a közfoglalkoztatottakat figyelmen kívül hagyva a költségvetési intézményeknél dolgozók alapilletménye 3,2 százalékkal emelkedett. A növekedés döntően a humán-egészségügyi, szociális ellátás ágakban következett be, a 2012. évi garantált bérminimum változása miatt - közölte a KSH.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 141 800 forint volt, 1,6 százalékkal magasabb az előző évinél. Ezen belül a fizikai foglalkozásúak 98 900 forintot, a szellemi foglalkozásúak 185 800 forintot kerestek. A 229 300 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,3 százalékkal haladta meg a 2011. január-márciusi értéket: akkor 210 000 forint volt az átlagkereset.

Összességében a nemzetgazdaságban - az 5 fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - alkalmazásban állók száma 17,3 ezerrel csökkent. A versenyszféra legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál 1 millió 804 ezer fő volt az alkalmazásban állók száma, ami 24.700-zal kevesebb, mint 2011. január-márciusban. A költségvetési szférában 716 ezren dolgoztak, 4.500 fővel többen, mint egy évvel ezelőtt, közülük átlagosan 52 ezren közfoglalkoztatás keretében. A megfigyelt nonprofit szervezeteknél 103.000 fő állt alkalmazásban, 2.800-zal több, mint egy éve.

KAPCSOLÓDÓ CIKK