Nem bíbelődne az állam a nyugdíjrészvényekkel

Vágólapra másolva!
Újabb terhet tenne az állam a nyugdíjpénztárak nyakába azzal, hogy csak pénzt és állampapírt fogad el az idén visszalépők vagyonából. A részvényeket, befektetési jegyeket a pénztáraknak vissza kell váltaniuk, de ebből veszteségük származhat. Ezt a kockázatot tolná el Selmeczi Gabriella az államtól.
Vágólapra másolva!

Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi kormánybiztos új módosító javaslatot terjesztett be a parlamentnek, amiben az idén az állami rendszerbe visszalépők vagyonának átadását szabályozná. Ez azt a nagyjából 25 ezer embert érinti, akik tavaly még nyilatkoztak a magánnyugdíj-rendszerben maradás mellett, de idén úgy döntöttek, visszalépnek az állami rendszerbe.

A javaslat alapján az állam csak állampapírt és pénzt fogadna el a magánnyugdíjpénztáraktól, részvényeket és egyéb befektetési egységeket nem. A pénztárak a tagok vagyonának jelentős részét tartották részvényekben. Tavaly, amikor 100 ezer pénztártag kivételével mindenkit visszaléptetett a kormány az állami rendszerbe, az állam a részvények megszerzésével több tőzsdei társaságban szerzett 5 százalék feletti részesedést.

Selmeczi azzal indokolta, hogy csak pénzt vagy állampapírt fogad el az állam, hogy "ezzel elkerülhetővé válik, hogy... a kockázatokat és esetleges veszteséget a NYACSA, illetve közvetetten a Magyar Állam viselje". (A NYACSA a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap rövidítése.)

A lépés logikája az lenne, hogy ezzel az állam megszabadul a részvények visszaváltásának terhétől. A tagok vagyonát a május 31-i állapot szerint kell összesíteniük a pénztáraknak, a vagyont pedig átadni az államnak október 12-ig. A két időpont között viszont a részvények ára változhat, így az állam a május 31-i állapothoz képest rosszul járhatna, ha a tőzsdén esnek az árfolyamok.

A javaslat azt is előírná, hogy az állampapírok arányának az átadott vagyonon belül legalább akkorának kell lennie, mint a május 31-i állapot szerint. Az állam a kötvényekkel azért jár jól, mert az átadás után egyből bevonhatja azokat, így az államadósságot csökkentheti. A nyugdíjpénztáraknak szeptember 30-ig van módjuk arra, hogy eladják a részvényeket, visszaváltsák a befektetési jegyeket.

A szöveg közvetlenül nem ír arról, hogy mi történik, ha a részvények értéke csökkenne addig. Arról viszont szó esik, hogy az állam veszteségének elkerülése a cél, ezért vélhetően a pénztáraknak kell lenyelniük, ha nem tudnák eladni a papírokat magas áron.

A szöveg indoklása a 2009-es nyugdíjpénztári váltás szabályaira, vagyis az előző kormány által létrehozott lehetőségre utal vissza.