Korrupcióra panaszkodnak a magyar cégek

Vágólapra másolva!
A magyar vállalatok 58 százalékánál tartják gyakorinak a korrupciót.
Vágólapra másolva!

Az Ernst & Young (E&Y) felmérése szerint egyre több vállalat helyezi a növekedési célok elérését a törvények és az etikus üzleti magatartás betartása elé Magyarországon és nemzetközi szinten egyaránt, és kikényszerítésük jelenleg nem működik hatékonyan sem a vállalatokon belül, sem állami szinten.

Biró Ferenc, az E&Y visszaélés-kockázatkezelési üzletágának vezetője szerdán Budapesten elmondta: a tizenkettedik globális visszaélési felmérés során 43 országban több mint 1700 vállalatvezetőt kérdeztek meg.

Magyarországon a vállalatok több mint fele (58 százalék) szerint gyakori a megvesztegetés és a korrupció, ami nagyjából megegyezik a kelet- és közép-európai régió vállalatainak véleményével (51 százalék), azonban jóval magasabb, mint a globális (39 százalék) vagy a nyugat-európai átlag (22 százalék).

Ennek ellenére a magyar vállalkozások általában úgy gondolják, az etikátlan magatartás még akkor sem elfogadható, ha célja a vállalkozás fennmaradásának elősegítése a nehéz gazdasági helyzetben (64 százalék).