Így küszködött Orbán a három csapással

2012.05.29. 6:58

Brüsszeli bekeményítés, gazdasági lassulás, leminősítések - egyik csapás a másikat érte az Orbán-kormány első két éve alatt, amelyben csak egyetlen félév volt, amikor úgy tűnt, nyugodtan halad az ország szekere. A kormány sok konfliktust vállalt, bár közben megszorításokat és reformokat is bevezetett. Az így nyert mozgásteret Orbán Viktor és Matolcsy György arra használta, hogy fenntartsa az egykulcsos adórendszert, és csökkentse a devizahitelesek terheit.

Az Orbán-kormánynak a piac megelőlegezte a bizalmat. A nagyarányú Fidesz-győzelemmel kecsegtető áprilisi választások előtt a forint fokozatosan erősödött, az euró ára 260 forintra csökkent, a befektetők ezzel fejezték ki azt, hogy várakozásuk szerint a kormányváltás után jó gazdaságpolitikát folytat majd a Fidesz.

Az első csapás: brüsszeli nem

A kormány azonban azzal a tervvel vágott neki a ciklusnak, hogy elengedi a költségvetési hiányt, és a választási ígéretét betartva nagyarányú adócsökkentéssel indít. Az alapstratégia napok alatt megsemmisült, mert a kormány megalakulása után néhány nappal, június 3-án Brüsszelbe látogató Orbánnak nem engedte meg az Európai Bizottság, hogy elengedje a költségvetési gyeplőt. Ennek hátterében az állt, hogy 2010 májusában derült ki, Görögország nagy bajban van, az államadósság és a költségvetési hiány is messze nagyobb a befektetők és a nemzetközi szervezetek által tudottnál. Ebben a helyzetben pedig az EU minden igyekezete arra irányult, hogy demonstrálja a piac számára, új idők jönnek az EU-ban, fegyelmezett államháztartási politikát fognak folytatni a tagállamok, ezt azonban nem ismerték fel időben Orbánék.

A piac is kijózanította a kormányt: az államcsőd közeli helyzetet emlegető Kósa Lajos és Szijjártó Péter nyilatkozata után zuhanórepülésbe kapcsolt a forint árfolyama és a Budapesti Értéktőzsdén is szabadultak a nagyobb részvényektől.

Július közepén újabb árfolyamgyilkos fordulat következett: megszakadtak a tárgyalások az IMF-fel és az Európai Bizottsággal. Két nap alatt négy százalékot veszített értékéből a forint, az OTP-részvény kereskedését fel is kellett függeszteni, mert 10 százaléknál is nagyobbat esett.

A válasz: szabadságharc és unortodoxia

A brüsszeli iránymutatás után néhány napja volt arra a startoló kormánynak, hogy egy B-tervet állítson össze. Orbán első nagyobb akcióterve, a június 8-án a parlamentben ismertetett 29 pontos csomag ezért az adócsökkentés ígéretét és a szigorú költségvetési gazdálkodást igyekezett összeházasítani. A társasági adóban jött egy méretes adócsökkentés, és a közeli hozzátartozók közötti ajándékozást, öröklést illetékmentessé tették. Hogy ne boruljon fel a költségvetés, szinte azonnal bevezették az évi 200 milliárdos bevételt hozó bankadót.

Később az IMF hazautazására büszke kormány a gazdasági szabadságharc kommunikációjára felfűzve októberben, de már az önkormányzati választások megnyerése után hasonló ütemben, villámgyorsan vetett ki három válságadót, a hipermarketadót, a Robin Hood-adónak becézett energetikai különadót és a telekomadót. Ezekre azért volt szükség, mert az állami kiadási oldalon meghirdetett szigor nem vezetett látványos eredményekhez.

Novemberben aztán jött az Orbán-kormány egyik szimbolikus lépése: ultimátumszerűen közölték a magánnyugdíjpénztárakkal és a pénztártagokkal, hogy gyakorlatilag megszüntetik a kötelező magánnyugdíjpénztárakat. Részben emiatt élesíthette 2011 januárjában a másik szimbolikus lépést a kormány: bevezették az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadót. Ez óriási lyukat ütött a költségvetésen, 500 milliárd forintos bevételkieséssel járt, miközben nem tudta felpörgetni a fogyasztást és azon keresztül a gazdasági növekedést. A gazdaságpolitikát a csodafegyver végül is kényszerpályára tette, mert az egykulcsos adóval járó bevételkiesés újabb kiigazítási igényt szült.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Orbán Viktor az egykulcsos adóra esküszik

A gazdaságpolitika 2011 elején tért vissza a földre. Alig fordultunk rá az évre, mindössze fél hónap telt el belőle, amikor Orbán jelezte: nagyszabású, az állami kiadások csökkentésére koncentráló csomagot állítanak össze. Március elején a kormány ismertette első átfogó reformcsomagját, a Széll Kálmán-tervet.

A befektetők tetszését elnyerte a programvázlat, a forint rég nem látott szintekre, az euróval szemben 263-as szintig erősödött. A lépések kidolgozása azonban nyögvenyelősen haladt, négy hónap alatt sok területen még csak a jogszabályalkotásig jutottak, néhány területen pedig (tömegközlekedés, oktatás, önkormányzatok) elakadtak a folyamatok. Mindez a nyár derekáig nem ütött vissza, azonban augusztus elején jött az újabb kijózanodás.

A második csapás: nem indult be a gazdaság

A reméltnél erőtlenebb teljesítményről tanúskodó magyar gazdasági növekedési adat mellbe vágta a gazdaságpolitikai vezetést, segített leszámolni azzal az illúzióval, hogy az egykulcsos adó meglódítja a gazdaság szekerét (erre egyébként már jóval korábban a jobboldalhoz sorolt közgazdászok közül is egyre többen figyelmeztettek). A siralmas GDP-adat arra világított rá, hogy viszonylag gyorsan meglett a böjtje a befektetői bizalmat nullára író kiszámíthatatlan adóváltoztatásoknak, a semmiből előkerülő és a beruházási kedvet elvevő szektoradóknak, valamint a jogbiztonságot megkérdőjelező intézkedéseknek (az Alkotmánybíróság kezének megkötése adóügyekben, nyugdíjpénztári államosítás). Eközben az európai adósságválság újra felerősödött, a két tényező pedig ismét megindította a forint árfolyamát a lejtőn, az állampapírhozamok kúsztak felfelé, az állam finanszírozása egyre többe került.

A válasz: fűnyíró és végtörlesztés

A szorult helyzetbe került kormány megint nem késlekedett sokáig. Augusztus közepén újabb tűzoltócsomagot lengetett be Matolcsy és Orbán, a 100 milliárd forintos költségvetési kiigazítás - amely egy tavaszi 250 milliárdos intézkedéscsomagot követett - azonban a bevételi oldalra és a fűnyíróelven működő minisztériumi kiadáscsökkentéssel operált. A befektetőket ez nem tudta megnyugtatni, szeptemberben intenzív forintgyengülés kezdődött.

Más helyzetben talán hatásos lett volna a gyors költségvetési beavatkozás, de akkor nem, mert a kormány egy másik intézkedésével máris ellensúlyozta. Szeptember elején a magánszerződésekbe egyoldalúan belenyúlt a kormány, amikor bejelentették, a devizahiteleseknek lehetőségük lesz nyomott árfolyamon végtörleszteni hitelüket. 

A forint zuhanását egy szeptember közepi újabb költségvetési kiigazítás - benne az európai rekordnak számító 27 százalékos áfa - kilátásba helyezése sem tudta megállítani, a befektetői bizalom elpárolgott, az euró ára a hónap végére 300 forintig szaladt. A forint ráadásul a régióban messze a legnagyobb értékvesztést szenvedte el az augusztus eleje óta eltelt szűk két hónapban.

Harmadik csapás: leminősítések, forintcsúcs

Október közepén aztán újabb 180 fokos fordulat állt be: a kormány visszakéredzkedett az IMF-hez, Matolcsy kezdeményezte a kapcsolatfelvételt. A hirtelen kiadott rövid közleményben bekövetkezett gazdaságpolitikai fordulatot az [origo] forrásai részben azzal magyarázták, hogy a kormány így próbálja meg elkerülni a közelgő leminősítéseket. Ha valóban ez volt a terv, nem sokáig segített. November végén a közeledés akadozását, a beavatkozások nélkül veszélyes pályára kerülő államadósság kockázatát, és az európai adósságválság éleződését látva a Moody's a három nagy hitelminősítő közül elsőként befektetésre nem ajánlott, bóvli kategóriába minősítette le Magyarországot.


Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Matolcsy előbb elküldte, majd visszahívta az IMF-et

Az első leminősítés után december közepére enyhült a külső nyomás, mert az uniós vezetők a csúcstalálkozójukon az államcsődtől egyszer már megmentett, de megint a csőd szélére sodródott Görögország újbóli megmentését határozták el, és a közös válságkezelés irányába mutató döntéseket fogadtak el. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy december közepén megismétlődtek a másfél évvel korábbi fejlemények: vakvágányra futottak az egyeztetések az IMF-fel és az Európai Bizottsággal. A kormány nem hátrált meg, a szakítás egyik okának számító új jegybanktörvényt még az év vége előtt elfogadtatta a parlamenttel. A másik két hitelminősítő is lépett: decemberben a Standard&Poor's, januárban a Fitch Ratings vágta bóvli kategóriában az ország hitelminősítését.

Újra távolinak tűnt az, hogy segítséget kaphat az államadósság finanszírozásával küzdő magyar kormány a Valutaalaptól és Brüsszeltől. A forint árfolyama zuhanórepülésbe kezdett az év utolsó napjaiban, január 5-én soha nem látott mélypontra esett, az euró ára 324 forintig szaladt, az állampapírhozamok messze a hosszú távon fenntartható szint fölé, 10 százaléknál is magasabbra nőttek. Az államcsőd esélyét jelző mutatószám is az egekbe emelkedett, a piac 35 százalékos esélyt adott az államcsődre.

A válasz: Az IMF-tárgyalások lebegtetése, Széll Kálmán-terv 2.0

Aznap, január 5-én késő délelőtt Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter bejelentette, a kormány hajlandó a szigorú gazdaságpolitikai felügyelettel járó IMF-megállapodást is elfogadni. A piac szépen fokozatosan megnyugodott. A kormány azonban sokáig nem adta be a derekát, hónapok teltek el úgy, hogy tapodtat sem haladtak előre a dolgok. A befektetők közül egyre többen vélték úgy, hogy megint időhúzásra játszik a kormány, a forinterősödésnek március végén vége szakadt, és lassan, de biztosan újra a 300 forintos szintet vette célba az euró.

Április végén akcióba lendült a kormány: összeállította a Széll Kálmán-terv 2.0-át, amely ugyan javarészt adóemelésekre támaszkodik (három új adót, a sárgacsekk-adót, a biztosítási adót és a telefonadót vezetnek be), de emellett a Széll-terv első változatában jelzett kiadásoldali intézkedések közül lendületet ad azoknak, amelyek lelassultak.

Az intézkedéscsomag megvalósítása esetén idén 150, jövőre további 450 milliárdos kiigazítással a hiányt az ígért csökkenő pályán tartja. Ez szinte biztosan elég lesz ahhoz, hogy a június 22-i brüsszeli tanácskozáson az uniós pénzügyminiszterek visszavonják a 145 milliárd forintnyi uniós támogatás befagyasztásáról év elején hozott döntésüket. Az is a kormány mellett szól, hogy összességében az adóemeléseken túl több strukturális intézkedést, az állam méretét hosszú távon is karcsúsító szerkezetátalakító lépést tartalmaz a két Széll-terv.

Meglepő módon a kormány és az Európai Bizottság közötti játszmában Brüsszel vesztette el előbb a türelmét, igaz csak az után, hogy a kormány számos ponton (például a jegybanktörvény egyes elemeiben) engedett az európai nyomásnak. A bizottság azonban április végén lényegében visszavonta a politikai feltételeket, amelyeket a hiteltárgyalások elkezdéséhez támasztott, így már csak a jegybanktörvény megfelelő módosításához köti az egyeztetés elkezdését. A tárgyalásokhoz kell az IMF jóváhagyása is, amelynek a feltételeivel az alap itteni képviselője szerint tisztában van a magyar kormány.

A kormány most újra a gyors kezdést hangsúlyozza, azzal számolnak, hogy akár már júniusban leülhetnek először a tárgyalóasztalhoz. A sietséget magyarázhatja az, hogy megint kezd forró lenni a talaj a kormány talpa alatt, de most nemzetközi okokból: Görögország június közepén sorsdöntő választást tart, és nem elhanyagolható esélye van annak, hogy az eurózónából való kilépés mellett levő erők győznek a parlamenti választáson. Ha ez megtörténik, ismét felforrósodik az eddig is súlyos károkat okozó euróválság, ami megnehezíti majd a magyar gazdaság kilábalását is.