Este bezár a ferihegyi 1-es terminál

2012.05.29. 10:52

Kedd este indul az utolsó járat Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljáról, amelyet előreláthatóan öt évre zárnak be. Szerdától valamennyi légitársaság a 2-es terminálról közlekedik. A légiközlekedési szakszervezet szerint a 2-es terminál túlzsúfolttá válik a bezárás eredményeként.

Előreláthatólag öt évre bezár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálja, amelyet eddig jellemzően a fapados légitársaságok használtak. A repülőteret működtető Budapest Airport korábban azt közölte, valamennyi fejlesztési kötelezettségének eleget tett, de idén kénytelen drasztikusan visszafogni a további beruházásait, és a költségcsökkentés részeként bezárja a repülőtér 1. terminálját.

A régi repülőtéri épület nem lesz látogatható, ott csak a repülőtéri cég irodái maradnak. A reptér-üzemeltető szerint kapacitáskülönbségek is indokolják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyes termináljának átköltöztetését a kettesre. Szerda reggeltől már csak onnan indulnak a járatok.

Az egyes terminál műemlék épületét lezárják, kordonnal veszik körbe - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője az MTI-nek.

Hozzátette: a Malév csődje után a légitársaságok aránya megváltozott, a fapados cégek adják a járatok felét. A reptér felkészült a gyorsvasút vonalának fogadására, egy 300 méteres földsávot szabadon hagytak, de a beruházásért többet nem tudnak tenni.

Az utolsó járatok este hagyják el a terminált, szerdán az easyJet, a Germanwings, a Jet2.com, a Norwegian és a Wizz Air is már a 2. terminálról indítja reggeli járatait. Ezeknek a légitársaságoknak az utasai a 2B terminálon keresztül jutnak el a beszálláshoz, míg az érkezés változatlanul a schengeni szisztéma szerint történik. A schengeni országokból érkező utasok a 2A, míg a nem-schengeni államokból a 2B terminálra érkeznek az utasok.

A Budapesti Közlekedési Központ közleményt adott ki, amely szerint a terminál bezárása miatt szerdától sem a 200E, sem a 900-as autóbuszok nem térnek be az 1-es terminálhoz.

A terminál bezárása miatt autós demonstrációt tartanak a repülőtéri dolgozók kedden a terminál előtti főútvonal-szakaszon - közölte a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) az MTI-vel. Az akció célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét arra, a légiközlekedés hanyatlása az utasok rovására megy, és az egész gazdaság számára óriási károkat okoz - olvasható a szakszervezet közleményében.

Hozzáteszik: az 1. terminál bezárása egyrészt a Malév csődjéhez hasonló szimbolikus veszteség, de a felújítására költött milliárdokat is értelmetlenné teszi. A 2. terminál várhatóan túlzsúfolttá válik, a helyhiány mellett a munkaerőhiány is ront a helyzeten. Komoly torlódásokra, hosszabb sorokra lehet készülni - véli a LESZ.