Hét százalékon ragadt a kamat

Vágólapra másolva!
Hét százalék maradt a magyar alapkamat, ami megfelel az elemzői várakozásoknak. A kamatszint tavaly december 21. óta változatlan.
Vágólapra másolva!

A kamat tartása mellett döntött kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, így az irányadó kamatszint a vártnak megfelelően 7 százalék marad.

A kedd délután két órakor nyilvánosságra hozott kamatszint tavaly december 21. óta érvényes, azóta nem nyúlt hozzá a monetáris tanács. A jegybanki testület 2010. novemberében kezdett kamatemelésbe, miután korábban 5,25 százalékig vitték le az alapkamatot.

Az április végi kamatdöntő ülésen volt monetáristanács-tag, aki emelt volna, de olyan is, aki csökkentette volna a kamatszintet. Simor András akkor az infláció veszélyeire hívta fel a figyelmet a forint gyengülése, az olajár emelkedése és az adóemelések miatt.

Az elemzőket nem lepte meg a döntés. A Reuters elemzői felmérése szerint a piaci szakértők nem várják, hogy 7 százaléknál följebb megy a kamatszint. A csökkentését viszont csak az IMF-megállapodás utánra várják, amit a legfrissebb felmérés alapján ősszel valószínűsítenek az elemzők.

Miközben a reálgazdasági folyamatok alakulása kamatcsökkentést indokolhatna, az elmúlt hetekben fokozódó stabilitási és inflációs kockázatok nem adnak lehetőséget kamatcsökkentésre - magyarázta a kamatdöntés lehetséges okait Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. A hazai gazdaság sérülékenységét igen jól tükrözte, hogy az európai adósságválság újabb hullámainak hatására a forint meredeken gyengült, a kockázati prémiumok és az állampapírhozamok szignifikánsan emelkedtek.

Suppan Gergely szerint az IMF-tárgyalások lezárása stabilizálhatja a forint árfolyamát, ugyanakkor a görög és európai adósságválság kiszélesedése kamatemeléshez vezethet.

Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint ugyan az IMF-tárgyalások közelebb kerültek az elmúlt egy hónapban, de ennek pozitív hatása nem tartott ki sokáig. "Az egyre mélyülő belföldi recesszió ellenére az infláció makacsul a cél felett marad, ami önmagában nem indokolja a kamatok vágását" - mondta, hogy miért nem várható kamatcsökkentés rövid távon. Duronelly Péter szerint ősz előtt nem várható kamatvágás, sőt addig emelést sem tart kizártnak, ha romlana a nemzetközi befektetői hangulat.