Leszámolnak a marketingdumákkal az élelmiszerek csomagolásán

Vágólapra másolva!
Lista született arról, mit lehet egészségesnek hívni az élelmiszerek csomagolásán, a cégeknek fél évük van arra, hogy felülvizsgálják a termékeiket.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság elfogadta azt a 222 tételből álló jegyzéket, amely egybegyűjti az élelmiszerek csomagolásán olvasható, egészséget befolyásoló tájékoztató kijelentéseket. Ezentúl a gyártók csak olyan meghatározásokat, állításokat tüntethetnek fel a termékeken, amelyek tudományosan megalapozottak. A lista megkönnyíti a vásárlók és a vállalkozások tevékenységét, hiszen egyértelművé teszi, hogy mely állítások tüntethetők fel a termékek csomagolásán és melyek nem.

A gyártóknak fél éven belül felül kell vizsgálniuk az élelmiszereken korábban feltüntetett állításaikat, és közülük azokat, amelyek nem szerepelnek az Európai Bizottság listáján, 2012. december közepétől tilos lesz használni. Várhatóan az év végéig döntés születik a gyógynövényekkel, illetve egyes pre- és probiotikumokkal kapcsolatos állításokról is.