Tempósan nő a lengyel gazdaság

Vágólapra másolva!
Lengyelországban 3,5 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye az első negyedévben a csütörtökön ismertetett kormányzati adatok szerint.
Vágólapra másolva!

Ezzel a gazdaság kisebb ütemben bővült a tavalyi 4,3 százaléknál, de a növekedés így is egyike a legjobbaknak az Európai Unióban. Elemzők arra számítanak, hogy néhány problémás országgal ellentétben a lengyel hazai össztermék az év hátralevő részében is bővülni fog, igaz a növekedés üteme lassul, előrejelzéseik szerint 2,5-3,0 százalékra.

Ugyanakkor a közel 13 százalékos munkanélküliség és a 4 százalékos infláció továbbra is gond.