Elektronikus útra terelné a legtöbb ügyet a kormány

Jogszabálymódosításokkal teremtette meg az alapot ahhoz a kormány, hogy a közigazgatás a lehető legnagyobb mértékben elektronikusan működjön.

Nincs más megoldás, informatikai területen szükség előrébb kell lépni a közigazgatásban. Ennek érdekében a kormány több jogszabályt is módosított, de továbi lépésekre, fejlesztésekre van szükség - mondta Fekete Gábor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium e-közigazgatásét felelős helyettes államtitkára  csütörtökön Budapesten.  

A szakember közölte, manapság az információrendszerek fejlesztése nélkül nem működtethető a közigazgatás. A célok között szerepel többek között a közigazgatás papírmentessé tétele, valamint az, hogy a közigazgatás és az ügyfél közötti kapcsolat a lehetős legtöbb helyen elektornikus útra terelődjön - tette hozzá.

Ezekről a kérdésekről lesz szó az Információs Társadalom Parlamentje című jövő heti konferencián, amelyen a kormány illetékesei közigazgatás területén tett informatikai lépésekről jövő héten számolnak be.