Sokat költött az állam májusban

Vágólapra másolva!
A közlekedési támogatások, a minisztériumok költései és a kamatkiadások miatt májusban bő 100 milliárd forintos hiánnyal zárta a májust az államháztartás.
Vágólapra másolva!

Az áfa visszatartásnak köszönhető áprilisi többlet után májusban 116 milliárd forinttal költött többet az állam, mint amennyi bevétele volt - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök délután közzétett adataiból.

A friss számok szerint a központi költségvetés 132,6 milliárd forintos hiánnyal zárta a múlt hónapot, míg az elkülönített állami pénzalapok 7,4, a társadalombiztosítás 9,3 milliárd forintos többletet mérsékelte az összesített hiányt.

A 116 milliárdos mínuszt pár kiadási tétel megugrása okozta. Az egyedi és normatív - a vasúti helyközi közösségi közlekedéshez nyújtott - támogatások vitték el a pénzt, de a költségvetési szervek, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap kiadásai mellett a kamatkiadások, és az EU-nak utalt hozzájárulások is rontották le az egyenleget.

A májusi hiánnyal együtt az év első öt hónapjában összesen 344 milliárd forint deficit halmozódott fel, ez pedig az 576,2 milliárd forintos hiányvél 60 százalékát teszi ki. A Portfolio.hu számításai szerint 2005 óta nem volt ilyen magas a májusi hiányadat, mint idén.