Napok kérdése, és Ciprust is meg kell menteni

Vágólapra másolva!
Rendkívül sürgetőnek tart Ciprus számára egy pénzügyi mentőcsomagot az ország pénzügyminisztere a bankrendszer feltőkésítése miatt. Vaszosz Shiarly szerint csak napok kérdése, hogy Ciprus is pénzügyi segítségért folyamodjon, de döntés még nem született.
Vágólapra másolva!

A görög válság súlyosan megviseli a ciprusi bankrendszert, és úgy néz ki, hogy csak külső segítséggel lehet feltőkésíteni a pénzintézeteket. A ciprusi gazdaság negyedik hónapja zsugorodik, a bankrendszert pedig a nagy görög kitettség nyomja.

A hónap végéig legalább 1,8 milliárd euróval kell feltőkésíteni a Cyprus Popular Bankot (CPB), az ország második legnagyobb pénzintézetét. A kormány májusban lejegyezte a bank tőkepótló kötvénykibocsátását, hogy segítse a magántőke bevonását. Ez azonban azt jelenti, hogy ha a CPB nem tud pótlólagos forráshoz jutni a tőkepiacon, az államnak kell előteremtenie 1,8 milliárd eurót, amely a teljes ciprusi GDP tíz százalékának felel meg.

Ciprus azonban nem tud pénzhez jutni a nemzetközi piacon, mióta a három nagy hitelminősítő "bóvli" státusba rontotta az ország hitelbesorolását. Az idén esedékes fizetési kötelezettségeit is csak egy orosz államközi hitellel tudja teljesíteni.

A CPB és a legnagyobb bank, a Bank of Cyprus 10-10 milliárdnyi görög adósságpapírt tart a portfóliójában, miközben a nem fizető hitelek aránya 19, illetve 13 százalék a pénzintézetekben.

Az első negyedévben is recesszióban volt a ciprusi gazdaság, a bruttó haza termék (GDP) 0,4 százalékkal csökkent az előző három hónaphoz képest. A gazdaság hanyatlása felgyorsult, a múlt év utolsó negyedében csak 0,3 százalékkal zsugorodott a GDP. Éves összevetésben 1,6 százalékkal esett a GDP az előző negyedévi 0,8 százalék után. Ez már a harmadik egymást követő negyedév, hogy csökken a mutató.