Elvennék a nyugdíjpótlékot a kommunista rendszer kiszolgálóitól

Vágólapra másolva!
Megvonhatják a nyugdíjkiegészítést azoktól, akik az 1989 előtti kommunista rendszer működtetésében, fenntartásában, kialakításában fontos szerepet töltöttek be. Kevés embert érint, de akit igen, attól sok tízezer forintos is elvehetnek.
Vágólapra másolva!

Elveszíthetik nyugdíjuk egy részét azok a személyek, akik az előző rendszerben fontos szerepet töltöttek be a rendszer fenntartásában - ez a lényege annak a törvénymódosításnak, amelyet fideszes és jobbikos képviselők nyújtottak be.

A parlament előtt van a nyugdíj-salátatörvény, amely számos ponton belenyúl a nyugdíjszabályokba, például visszavonja a nyugdíjak megadóztatását, amelyet sok évvel ezelőtt fogadtak el, és 2013-ban élesedett volna. Ehhez a nyugdíj-salátatörvényhez nyújtott be ma Wittner Mária, az 1956-os forradalom egyik résztvevője, a Fidesz országgyűlési képviselője és Iván László, a párt nyugdíjpolitikusa, valamint öt jobbikos honatya módosító indítványt.

Ez úgy szól, hogy idén létrehoznak egy szakértői bizottságot, amely a kárpótlásért felelős miniszterrel (vélhetően Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterrel) együtt október végéig határozhat arról, hogy egyes személyek veszítsék el a nyugdíjpótlékukat. Azoktól lenne megvonható a kiegészítés, akik "az 1945. és 1949. közötti időszakban a demokratikus államberendezkedés felszámolásában" játszottak szerepet, vagy részt vettek az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében vagy az azt követ ő megtorlásokban, esetleg az 1948. és 1989. közötti időszakban titkosszolgálati tevékenységet folytattak, vagy az 1948. és 1989. közötti időszakban állami vezetői tisztséget töltöttek be. Azok is elveszíthetik a nyugdíjpótlékukat, akik a Magyar Kommunista Pártban, a Magyar Dolgozók Pártjában, a Magyar Szocialista Munkáspártban vagy a Kommunista Ifjúsági Szövetségben vezető tisztséget töltöttek be.

A szóban forgó kör nyugdíjkiegészítését egyszer már felülvizsgálták, 1991-ben sok személytől el is vették, de, mint írják a képviselők az indítvány indoklásában, vannak, akik megtarthatták a juttatást.

Az [origo] által megkérdezett nyugdíjszakértők szerint nem sok ember lehet, aki az előző rendszerben fontos funkciót töltött be, és máig kapja a valamilyen jogcímen, a szocializmus fenntartása érdekében való közreműködésükért nekik ítélt nyugdíjpótlékot. Akik viszont kapnak valamilyen pluszpénzt, azoknál akár havonta tízezreket, sőt akár százezer forintot is jelenthet ez a juttatás.

A Jobbik már 2010 nyarán előállt olyan törvényjavaslattal, amely megfosztotta volna az előző rendszer működtetőt a nyugdíjprivilégiumaiktól. A törvényjavaslatot elkezdték tárgyalni, de a parlamenti folyamat megakadt, és a kormánypárt azóta is jegeli a javaslatot. A minap az LMP és néhány fideszes képviselő a tárgyalás folytatása mellett tette le voksát, de a kormánypárti többség most is meggátolta a vita folytatását.