Már nagyobb az esélye a spanyol államcsődnek, mint a magyarnak

Vágólapra másolva!
A befektetők szerint öt éven belül 27 százalék eséllyel jön el a spanyol államcsőd. A magyar csődnek pedig 25,8 százalék valószínűséget adnak.
Vágólapra másolva!

Első alkalommal lépte túl a magyar csődvalószínűséget jelző mutatószámot a spanyol - derül ki a londoni CMA Datavision üzleti adatszolgáltató jegyzéséből.

Az ötéves magyar CDS-adat (a CDS az államcsőd elleni biztosítás árát mutatja, minél magasabb, annál nagyobb esélyt ad a piac annak, hogy az adott ország csődbe megy, ezért az államcsőd ellen köthető biztosítás ára egyre magasabb - a szerk.) hétfőn délután 576,5 bázisponton, vagyis 5,765 százalékon állt, kedden délelőtt pedig 580 bázisponton, vagyis 5,8 százalékon. Az 5 éves spanyol CDS-árazás hétfőn délután 593 bázispont, kedden délelőtt pedig 605,3 bázispont, a valaha elért legmagasabb érték volt a CMA jegyzésében.

A hó elején a magyar árazás 6,25 százalékon, a spanyol pedig 6 százalékon állt. Az év első kereskedési napján, január 3-án még jelentősebb volt a különbség: ekkor az 5 éves magyar szuverén adósság CDS-árazása 6,43, míg a spanyol 5 éves CDS-árazás 3,9 százalékon állt.

Ez nem azt mutatja közvetlenül, hogy a piac ennyi százalékot ad az államcsőd bekövetkezésének. Ahhoz, hogy megkapjuk, mennyi esélyt adnak a befektetők egy öt éven belüli államcsődnek, a CDS-adatból kell kiindulni, és egy képletben felhasználni az adatot.

Ebből az jön ki, hogy a befektetők azt árazzák, hogy öt éven belül a magyar állam 25,8 százalék eséllyel jelent csődöt, míg a spanyol állam 27 százalékos eséllyel dobja be a törölközőt.

Spanyolország felett gyűlnek a fellegek. Szombaton hivatalossá vált, hogy az eurózóna 100 milliárd eurót ad az ország bankjainak, hogy talpon maradjanak. A spanyol állampapírhozamok pedig közel járnak ahhoz a 7 százalékos szinthez, ami felett már lényegében elkerülhetetlen, hogy az ország is hitelt kapjon az IMF-től és az EU-tól.