A bankszövetség kiakadt a kormányra

A kormány felrúgta a bankszövetséggel kötött megállapodást, és az ígért összeg duplájárt vetik ki a bankokra a sárgacsekk-adóval, állítja a bankszövetség.

Most mondta ki először nyíltan a bankszövetség, hogy a kormány felrúgta a tavaly év végén kötött megállapodást. A bankok teljesen értetlenül állnak a kormány tegnapi döntése előtt, és nehezményezik, hogy a bankok jövőre az ígért teher többszörösét, 60 helyett 280 vagy akár 340 milliárd forintot kell hogy befizessék az államkasszába.

A bankszövetség egy közleményben reagált a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által tegnap elmondottakra. "A bankszektor a gazdaság szerves része, mely minden ágazattal kölcsönös, egymásra utalt kapcsolatban áll. A válságkezelési intézkedések jelentős, az Európai Uniós gyakorlathoz képest tízszeres többletterhet helyeztek már eddig is a magyar bankszektorra.  A folyamatosan fenntartott többletadóztatás és az új szabályozási terhek hatására a bankrendszer nem képes hitelezési aktivitását szinten tartani, mely rontja a gazdaság növekedési pályára állításának az esélyét.

A kormány bejelentése, mely szerint a pénzügyi tranzakciós illetékből származó bevétel elérheti a 280 milliárd forintot, ellentmond a kormány és a Magyar Bankszövetség 2011. decemberi megállapodásának és a közelmúlt szakmai egyeztetéseinek, hiszen az eddigi szakmai elemzések ezen összeg kevesebb, mint a felére vonatkoztak. A szakmai tárgyalások megkezdésekor a felek megállapodtak, hogy a közösen kialakítandó megoldási javaslat eléréséig zárt egyeztetéseket folytatnak, és azt a sajtó bevonásával és kommunikációs eszközökkel nem befolyásolják."

Mint írják, a tegnap bejelentett tranzakciós illeték tovább rontaná a gazdaság megroppant versenyképességét, csökkentené a kilábalási esélyeket, hozzájárulna a feketegazdaság térnyeréséhez és nem utolsó sorban jelentősen megnövelné a pénzügyi tranzakciók külföldre áramlásának esélyét. A Magyar Bankszövetség a megoldást a hatásmechanizmusok feltárásán alapuló szakmai tárgyalások folytatásában látja.

A Matolcsy által tegnap elmondottak alapján nem világos, hogy a kormány az eddig 130 milliár forintra becsült, de tegnap óta már 280 milliárdra taksált sárgacsekk-adó mellett fenntartja-e a mostani bankadó felét, 60 milliárdot jövőre. Pár nappal ezelőtt Orbán Viktor kormányfő azt jelezte, hogy komoly esély van arra, hogy ez utóbbi terhet jövőre már nem kell a bankoknak viselniük. A kérdést a ma délután benyújtandó költségvetés tisztázza.

A magyarországi bankrendszerből az elmúlt bő két évben 3500 milliárd forint távozott, elsősorban azért, mert a kormány extraterheket sózott a bankok nyakába (bankadó, végtörlesztés, árfolyamgát), emiatt pedig a külföldi anyabankok kiszívják innen a forrásokat és olyan országba viszik, ahol látják értelmét annak, hogy hitelezzenek. Ezért a bankok hitelállománya évek óta esik vissza Magyarországon, ami hozzájárul ahhoz, hogy a gazdaság recesszióba zuhan idén, és az elmúlt két évben is gyengén teljesített.