Nem mozgatták meg a forintot a költségvetés első számai

Vágólapra másolva!
Szerencsére nem Budapestre figyeltek a devizakereskedők. A forint a lengyel devizával együtt erősödik, a devizapiacon a magyar költségvetés meglepetéseinek egyelőre nincs visszhangjuk.
Vágólapra másolva!

Az euró árfolyama a kora csütörtök kora délutáni, 298 közeli szintekről estére megközelítette a 295-öt, és ebben a magasságban születtek az első pénteki kötések is. A hazai deviza a dollárral szemben is hasonlóan mozgott: csütörtök délután a zöldhasú egységéért több mint 237 forintot kellett fizetni, estére viszont már 234 alá süllyedt az árfolyam, és itt járt péntek reggel is.

A forint pályája nem volt kivételes, teljesen hasonlóan mozgott a zloty is. Az euró árfolyama például a csütörtök délutáni 4,317 zlotyról péntek reggelre 4,282-ig esett. Egy euró 295,2 forintot, egy dollár 233,5 forintot, egy frank pedig 245,7 forintot ért pénteken reggel. Az euró a dollárral szemben 1,2643 környékén járt.

A forint piacát szerencsére ezúttal sem a budapesti hírek mozgatták, a bankterhek növekedésbarátnak nem mondható - és az IMF-megállapodást több elemző szerint kétségessé tevő - költségvetési tervek önmagukban valószínűleg más irányba mozdították volna az árfolyamot.

A régiós devizákat többek között az a Reuters-értesülés erősítette, amely szerint a világ vezető jegybankjai készen állnak arra, hogy megfelelő likviditás biztosításával - például hitelekkel, kötvényvásárlásokkal - ellensúlyozzák a vasárnapi görögországi választások esetleges negatív hatását.

A vezető G20-as tisztviselőktől származó információk a közös európai pénzt is erősítették: az euró árfolyama a csütörtöki, 1,2544 dolláros mélypontról estére 1,2634-ig emelkedett, pénteken reggel pedig már 1,2640 fölött is születtek kötések a bankközi devizapiacon.

Az európai pénznek (és a forintnak is) további lendületet adhat, ha vasárnap a megszorítások mellett álló pártok elegendő támogatást kapnak Görögországban, de egyre több stratéga véli úgy, hogy az ellenkező esetben sem lesz veszve minden. Amennyiben a baloldal nyeri a választást, az euró szempontjából negatív reakcióra kell számítani - idézi a Bloomberg Junya Tanasét, a JPMorgan Chase vezető devizastratégáját -, de az új athéni kormány végül mindenképpen ki fog állni az euró mellett, és megkezdi a tárgyalásokat a hitelezőkkel.