Varga: Az elefántok mellett nem biztos, hogy elférünk

Vágólapra másolva!
Varga Mihály miniszter és Simor András jegybankelnök kedden levelet küld az IMF-nek, amelyben tételesen ismertetik a jegybanktörvényről szóló megállapodást. Ezt követően megindulhatnak a tárgyalások, amelyek során elővigyázatossági hitelt fog igényelni Magyarország. Varga szerint az ország finanszírozható, az igényelt védőháló egy biztonsági tartalék arra az esetre, ha kiszáradnának a pénzpiacok.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokat vezető miniszter hétfő este a Hír Tv műsorában megerősítette, hogy hamarosan megkezdődhetnek az IMF-tárgyalások.

A miniszter közölte, várhatóan kedden Simor András jegybankelnökkel közösen küldenek egy levelet a Nemzetközi Valutaalapnak, az Európai Bizottságnak és az Európai Központi Banknak, amely tételesen tartalmazza, hogy a jegybanktörvényről miben állapodtak meg, milyen pontok, hogyan fognak módosulni. "Szerintem ezzel most már elkészültünk, és elindulhatnak a tárgyalások" - mondta Varga Mihály.

Elefántok a porondon

Varga Mihály azt is elmondta, hogy Magyarország továbbra is egy védőhálóra, vagyis egy elővigyázatossági hitelre tart igényt, mivel az ország ugyanis finanszírozható. "Nem saját magunkkal van bajunk, hanem azzal hogy a pénzpiacok, amelyeket az országok igénybe vesznek, rendkívül ideges, feszült hangulatban vannak" - fogalmazott Varga, és hozzátette, hogy más országok - köztük a spanyolok - a több tízszeresét veszik igénybe annak, amire Magyarországnak szüksége van.

"Ha az elefántok táncolnak egy színpadon, akkor nem biztos, hogy a kisebb testű állatok is odaférnek a parketthez" - utalt Varga arra, hogy azért van szükség a hitelkeretre, hogy ha kiszáradnának a piacok, azaz az állampapírpiacokról eltűnnének a befektetők, akkor is legyen miből finanszírozni az országot.

Esti nyilatkozatával összhangban beszélt a miniszter reggel a közrádióban, amikor egészséges kompromisszumnak nevezte azt a jegybanktörvényt módosító javaslatcsomagot, amelyet ezen a héten nyújtanak be a parlamentnek. "Ezzel az utolsó komoly akadály is elhárul az elől, hogy a tárgyalásokat megkezdhessük" - tette hozzá.