Hátizsákos turistákat csábítgattak az arab luxusszállodások

Klotild-palota megnyitó, Buddha Bar
Vágólapra másolva!
A Keletiből indultak, hátizsákos turistákkal és pénzváltással kezdték, ma pedig Budapest legújabb és legkülönlegesebb szállodáját üzemeltetik azok a jordániai üzletemberek, akikkel nemrégiben Orbán Viktor is parolázott. Kik ők, és hogyan jutottak a csúcsra?
Vágólapra másolva!

Dörzsölt fickók, akik kőkeményen dolgoznak, jól meglovagolták a kétezres évek első felének boomját, és nagyon jól mozgatnak egy komoly csapatot - jellemezte az [origo] megkeresésére több, a budapesti szállodaiparban dolgozó vezető Sameer Hamdan és Zuhair Awad jordániai üzletembereket, akik, miután június elején már egy állami kitüntetést is átvehettek a fejlesztési minisztertől, néhány nappal ezelőtt megnyitották az újjáépített Klotild-palotában üzemelő ötcsillagos Buddha Bar szállodát.

A ma negyvenes éveikben járó üzletemberek húsz éve vannak jelen a budapesti turisztikai piacon, és vitathatatlanul a Buddha Bar a legnagyobb dobásuk. Nem azért, mert az ünnepélyes megnyitón maga Orbán Viktor miniszterelnök, továbbá Erdő Péter bíboros és Schmitt Pál egykori államfő is felvonult, a jordániai konzul tolmácsolásában pedig II. Abdullah király üdvözlete is belengte a hallt, hanem, mert az üzletemberek ezzel egy újabb komoly lépcsőfokot ugrottak felfelé.

Alulról kezdték

A Buddha Bar Budapest egyik legértékesebb palotájának vadonatúj luxusszállodája. A főváros egyik turisztikai különlegessége, amely nagyon messze van már attól, ahonnan a Hamdan-Awad páros a '90-es évek elején elindult, azt követően, hogy a két barát Budapesten elvégezte az egyetemet, tökéletesen megtanult magyarul, majd a fővárosban ragadt.

"Pénzváltással kezdték a Keletiben, de hát ez is a turizmus része" - fogalmazott egy név nélkül nyilatkozó konkurens, aki szerint nagyon hamar felismerték, hogy olcsó turistaszállóból hiány van a városban, és érdemes megcélozni a hátizsákos fiatalokat. Ezt, elmondása szerint, elég aktívan tették, nemcsak a vonatról leszállókat rohanták meg a Keleti peronján, hanem már akkor egy csapatot mozgattak, amelynek tagjai Hegyeshalomnál felültek a vonatra, hogy Pestig utazva minél több kuncsaftot becserkésszenek.

Az ifjúsági turizmus ötlete a vállalkozók elmondása szerint az egyetemi kollégiumok telítettsége láttán merült fel bennük. "Láttunk benne fantáziát, mert a kollégiumok tele voltak, és tudtuk, hogy több ezer hátizsákos turista érkezik a fővárosba. Ez adta az ötletet, hogy ebbe az irányba induljunk el" - írták az [origo] kérdéseire küldött válaszukban.

Forrás: Facebook/Orbán Viktor
A Buddha Bar megnyitóján nagyon sok előkelőség vonult fel. Orbán Viktor is.

Hamdan 1986-ban ösztöndíjjal érkezett az országba, és ahogy fogalmazott, Kelet-Közép-Európa több egyetemi városa közül választhatott, de Budapestet találta a legszebbnek és a legfejlettebbnek. Társa, Awad kiskorában többször nyaralt itt a családjával, akkor határozta el, hogy majd visszajön tanulni. Innen ered kettejük budapesti ismeretsége, mert bár nem egy egyetemre jártak (egyikük közgazdászként, másikuk fogtechnikusként végzett), időnként közös menzán ebédeltek.

2000 a fordulópont

Az ezredfordulót megelőzően egyértelműen a hostelezés volt a két vállalkozó fő fókusza. Elmondásuk szerint valóban volt és van pénzváltási engedélyük, 1997-ben pedig a Keleti pályaudvaron ők üzemeltették a turistainformációs irodát. Az üzlet akkor kapcsolt nagyobb fokozatba, amikor Mellow Mood néven céget alapítottak 1997-ben. A 2000-es évek első felében dübörgött a piac, sorra nyíltak Budapesten a szállodák, az EU-csatlakozás, majd a fapadosok megjelenése révén özönlöttek a turisták a városba. Legalábbis, mai szemmel nézve, amikor is az utolsó öt évben nemhogy nőtt volna a forgalom, de még a válság előtti utolsó jó évnek számító 2007-es szintet sem tudja tartani a piac.

A Mellow Mood ebben az időben kezdett dinamikus terjeszkedésbe, és fokozatosan nyitottak a magasabb színvonal irányába. Ma a hosteltől a 3, 4 és 5 csillagos szállodáig minden megtalálható a portfólióban, amelynek már a darabszáma is impozáns, pillanatnyilag ugyanis 12 fővárosi szállodát üzemeltetnek.

Forrás: MTI/Kollányi Péter
"A magyar emberek kedvesek, vendégszeretők, Budapest pedig egy különleges város"

Hamdan és Awad a 2000-es évet tartja fordulópontnak, amikor az első saját fejlesztésű szállodájuk, a három csillagos Baross City Hotel megnyílt. Mint mondják, ekkor határozták el, hogy egyre magasabb kategóriák felé nyitnak, és egy cégcsoportot hoznak létre.

Szoba reggelivel, jó helyen

A jordániai páros sikeres, de kockázatoktól sem mentes üzleti modellt választott. Jellemzően kicsi, legfeljebb 50 szobás szállodákban gondolkoznak, amelyek szinte kivétel nélkül Budapest szűken értelmezett belvárosában vannak: a Váci utcán vagy annak közvetlen közelében, a Blaha Lujza térnél és a Keleti mellett, illetve Budán a Várnegyedben.

Itt volt egy piaci rés, amelyet a Mellow Mood észrevett és betöltött, mivel ilyen méretű házakat a nagy, globális hotelláncoknak nem érdemes fenntartaniuk. A cég direkt ilyenekre utazott, és számos régi belvárosi ingatlanhoz jutott hozzá, vagy ha nem is vált tulajdonossá, szerződést kötött a szálloda üzemeltetésére.

A Buddha Bar Párizsból jön

A Buddha Bar alapvetően egy éttermi koncepció, az ázsiai hangulat és a francia stílus kombinációja. Az ötlet Párizsból indult, ahol a láncnak több egysége van, éttermek és szórakozóhelyek. A koncepció a közelmúltban egészült ki a szállodával, ebben a műfajban a prágai Buddha Bar az első, a budapesti pedig a második.



Ezek többsége úgynevezett butikhotel, vagyis olyan régi belvárosi épület, amely felújítva, átalakítva vált szállodává, szolgáltatásaiban amúgy nem nyújt extrát, tulajdonképpen csak a mai kor igényeinek megfelelő, jó szobát, reggelivel, de azt nagyon jó helyen. Ezek üzemeltetése viszonylag olcsó, mert kis személyzetet igényel, ezért látja Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének titkára úgy, hogy ez a kategória az, amelyik a leginkább ellenáll a válságnak.

Mindezeket a vásárlásokat és fejlesztéseket zömében hitelből finanszírozták a jordániai vállalkozók (a CIB és az Erste a fő banki partner), ez a válság előtt semmi problémát nem jelentett. A bankok 2007-ig ebben az üzletágban is szórták a kölcsönt, a kamatok alacsonyak voltak. Az elmúlt években azonban finoman szólva sem dübörög a piac, a szállodások a konferenciaturizmus drámai visszaesésére panaszkodnak, a Malév csődje óta pedig még borúlátóbbak. Ezért is bátor dolog, hogy a Mellow Mood az idén is több új hotel nyitására készül, portfóliójuk csúcsaként pedig pár nappal ezelőtt - igaz, többéves csúszással és többszöri leállás után -; de végül megnyílt a Buddha Bar.

Kényszer szülte a Buddhát

"Annál rosszabb nincs, mint otthagyni egy elkezdett projektet" - fogalmazott Hegedűs Attila, a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. ügyvezetője, aki egyben a Turisztikai Menedzserek Szövetségének alelnöke is. Szerinte a Mellow Mood évekkel ezelőtt elindított egy hógolyót, és az a legrosszabbkor, pont a válság közepén nőtt lavinává. A Buddha Bart ugyanis már 2006-ban elkezdték, és 2010-ben szerették volna befejezni, tehát mire a krach beütött, már sok milliárd forint feküdt a beruházásban, egyszerűen nem lehetett, és nem is volt értelme lefújni.

Magát a Klotild-palotát egyébként nem az arab üzletemberek vásárolták meg és újították fel, ez egy olasz beruházónak, a Beghelli-csoportnak került 12 milliárd forintjába. A Mellow Mood ennek töredékét, "csak" bő 2 milliárd forintot ölt a koncepcióba, ebből vásárolták meg a Buddha Bar franchise-jogát, a berendezéseket és egyes belsőépítészeti elemeket - erről a jordániai vállalkozók a Figyelőnek nyilatkoztak áprilisban.

Forrás: Facebook/Orbán Viktor
A Klotild-palotát az olasz Beghelli-csoport újította fel, 12 milliárd forintból.

"Van, aki akkor fejleszt, amikor mindenki sír" - jegyezte meg Hegedűs Attila, aki úgy látja, hogy a két üzletember igazán bátran navigálja a vánszorgó pannon tevét, kellő körültekintéssel és egy lelkes csapat segítségével. Szerinte a Mellow Mood nagyon gyorsan nőtt nagyon nagyra, és mára tényezővé vált a magyar piacon. Elérte azt a méretet, amikor nem feltétlenül az újabb fejlesztésekre, hanem a cégcsoport megerősítésére kell koncentrálnia, mielőtt újabb lendületet vesz a növekedési tervei megvalósításában, és szerinte ezt a vezetők is így látják.

"Szeretjük ezt az országot"

Válság ide vagy oda, Hamdan és Awad újra belevágnának, ha most lennének frissen végzett egyetemisták. Mint az [origo]-nak írták, volt olyan időszak, amely nagyon nehéznek bizonyult, de végül túljutottak rajta. És bár a gazdasági helyzet "nem hat bátorítólag" a vállalkozásokra, még mindig az egyik legjobb befektetésnek látják a turizmust, és azt, hogy erősítsék az ország marketingjét.

Ennek egyik okaként személyes kötődésüket vetik fel. "Magyarországon jól érezzük magunkat. Szeretjük ezt az országot. Már többet éltünk itt, mint Jordániában. A magyar emberek kedvesek, vendégszeretők, Budapest pedig egy különleges város" - fogalmazták meg. Most abban bíznak, hogy nemsokára eljön az idő, és Budapest az arab országok előtt is ismert lesz. Azt mondják, most, hogy a fejlesztéseik vége felé járnak, arra fognak koncentrálni, hogy minél több vendéget hozzanak az arab térségből.

Ez olyan pont, amely az Orbán-kormány által kommunikált "keleti nyitás" koncepciójába tökéletesen beleillik, ami részben magyarázza is azt, hogy a Buddha Bar megnyitóján, egy szállodamegnyitóhoz képest - még ha az egy átlagon felüli beruházás is - szokatlanul illusztris társaság verődött össze. Hamdan és Awad saját elmondásuk szerint korábban nem találkoztak a miniszterelnökkel, és mint megtudtuk, a meghívásokat nem is ők, hanem a budapesti jordániai konzulátus intézte. Mivel az esemény a jordániai király trónra lépésének nemzeti ünnepéhez is igen közel esett, a konzulátus mindent megtett, hogy Magyarország a lehető legmagasabb szinten képviseltesse magát rajta.

Orbán Viktor többször hangsúlyozta az utóbbi időben, hogy a magyar gazdaságpolitika törekvéseit a keleti országokban értik meg igazán, ennek jegyében erősödtek meg a kazah-magyar vagy a szaúdi-magyar kapcsolatok, a jordán-magyar viszony elmélyülésének pedig több éve vannak jelei. A jordániai király már a 2010-es kormányalakítás napján aranyhímzéses párnákat és porcelántányérokat küldött ajándékba Orbán Viktornak, aki pedig nemrégiben a magyar futballutánpótlás fejlesztéséről is tárgyalt a jordániai király testvérével, aki többek között a FIFA alelnöke. Hogy a miniszterelnökön kívül például a katolikus egyháznak miért volt fontos Erdő Péter jelenléte a megnyitón, illetve a jordániai kapcsolatok ápolása, arról megkérdeztük a bíboros hivatalát, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Pár nappal később azt az információt kaptuk, hogy a jordán konzul katolikus vallású, személy szerint ezért érezte fontosnak a bíboros meghívását, aki ezt udvariassági okokból szívesen el is fogadta.

A drágább hoteleik jók

Rákerestünk a Booking.com-on a Mellow Mood által üzemeltetett budapesti hotelekre és hostelekre, hogy lemérjük a turisták elégedettségét. Az újabb, négycsillagos belvárosi szállodák igen magas pontszámot kaptak, elhelyezkedés, tisztaság, kiszolgálás és személyzet szempontjából szinte mindenki elégedett. Visszatérő kritikaként egyedül a reggelizőhely méretét és a szegényes reggeliválasztékot hozták fel, de a legtöbben a pozitívumok mellett ezt elhanyagolható problémaként élték meg. A háromcsillagos szállodáknál már nem mindenhol volt ilyen kedvező a helyzet, a régebbieknél - mint például a Baross City Hotelnél - a Booking.com közönsége között akadt, aki elégedetlen volt a tisztasággal (erre 10 pontból 7,6-ot adtak a szállónak), de összességében itt is jó volt a vélemény, az összpontszám 7,8 lett, ár-érték arányban pedig 8,1 pontot kapott a hotel. Leginkább a tisztasággal kapcsolatban érték kritikák a legalacsonyabb kategóriájú Marco Polo Top Hostelt is.