Az IMF vizsgálja a jegybanktörvény módosítását

Vágólapra másolva!
A Nemetközi Valutaalap közölte, megkapta a magyar jegybanktörvény módosításáról szóló, Varga Mihály miniszter és Simor andrás jegybankelnök által küldött levelet.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank (EKB) megkapta Varga Mihály tárca nélküli miniszter és Simor András MNB-elnök levelét a jegybanktörvény módosításáról és megvizsgálja annak tartalmát - közölte csütörötkön Irina Ivascsenko, az IMF budapesti képviselője a Reuters és a Dow Jones hírügynökségeket.

A jegybanktörvény módosítását csütörtökön nyújtotta be a koprmány a parlamentnek több mint féléves huzavona után. Úgy tűnik, hogy az elfogadásával most már tényleg elhárulhatnak az utolsó akadályok is az elől, hogy elkezdődhessenek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal a hitelkeretről.

Az IMF-képviselő bejelentése után a forint jelentősen, másfél hónapos csúcsra erősödött a devizapiacon, az euró árfolyam 285 alá süllyedt.