Töpörödnek az amerikai tervek

Vágólapra másolva!
A Fed szerdai bejelentése valamelyest erősítette az eurót a dollárral szemben, de csütörtökön már ismét az eurózónával kapcsolatos aggodalmak bizonyultak erősebbnek; a forint ugyanakkor stabilan tartja magát. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legfrissebb prognózisa szerint az USA gazdasága az idén 1,9-2,4 százalékkal bővülhet, míg áprilisban még 2,4-2,9 százalékra számítottak, ráadásul a munkanélküliség is magasabb lehet a korábban vártnál.
Vágólapra másolva!

A Fed meghosszabbítja kötvénycsereprogramját, és szükség esetén további lépésekre is készen áll - jelentette be Ben Bernanke elnök a Nyíltpiaci Bizottság kétnapos ülése után.

Az Operation Twist nevű program keretében tavaly szeptember óta 267 milliárd dollár értékben vásárolt az USA jegybankjának szerepét is betöltő Fed hosszú lejáratú kötvényeket, és adott el - ugyanilyen mennyisségben - rövidebb, legfeljebb hároméves lejáratú papírokat. A program eredetileg június végéig tartott volna, ezt a határidőt tolták ki december végéig; a tervek szerint újabb 267 milliárd dollárral növelik a Fednél lévő hosszú lejáratú kötvényállományt.

A program célja a hozamok és a hitelkamatok csökkentése. Tavaly szeptember óta a 10 éves kincstárjegy hozama 2 százalékról 1,65 százalékra, a jelzáloghitel-kamatok átlagos szintje pedig 4,09 százalékról 3,71 százalékra süllyedt. Ha a munkaerőpiacon nem látunk folyamatos javulást, úgy készen állunk további lépésekre is - jelentette ki Bernanke, hozzátéve, hogy a lépések között további eszközvásárlási programok lehetnek.

A Fed elnöke jelezte, hogy figyelemmel kísérik a Bank of England programját is, amelynek keretében az Egyesült Királyság jegybankja olcsó hitelt ad a kereskedelmi bankoknak, ha azok ebből vállalatoknak és háztartásoknak folyósítanak hitelt.

Romló kilátások

A Fed legfrissebb prognózisa szerint a világ legnagyobb gazdasága az idén 1,9-2,4 százalékkal bővülhet - áprilisban az üveggömbök még 2,4-2,9 százalékot mutattak. Romlott a munkaerő-piaci előrejelzés is: az év végére a Fed közgazdászai 8-8,2 százalékos munkanélküliségi rátára számítanak; az áprilisi előrejelzésben ez a sáv még 7,8-8 százalék volt.

Inflációs nyomás ugyanakkor nem fenyeget. A kőolaj és az üzemanyagok árának csökkenése miatt az infláció is mérséklődött, és ezt a prognózis is mutatja: az áprilisi 1,9-2,0 százalék után 2012-re a Fed immár az 1,2-1,7 százalékos sávba várja az éves fogyasztóiár-emelkedés ütemét.

Így reagált az euró

Az amerikai monetáris enyhítésről szóló hírek megmozgatták az árfolyamokat. Az euró árfolyama a sajtótájékoztató alatt előbb 1,264-ig süllyedt, majd néhány perc alatt 1,274-ig emelkedett. A szerdai kereskedés hátralévő részében és csütörtökön azonban az euró már gyengült, miután a spanyol kötvénykibocsátással, illetve az eurózóna egészének gazdaságával kapcsolatos aggodalmak erősebbnek bizonyultak az amerikai híreknél.
Egy euró csütörtök reggel negyed 8-kor 1,2673 dollárt ért. Az európai pénz a dollárral szemben az idei csúcsot február 24-én érte el (1,3487), a mélypontot pedig május végén, amikor 1,2363-ig süllyedt az árfolyam.

A piac kitüntetett figyelemmel kíséri a csütörtöki spanyol kötvénykibocsátást. A hétfői aukción a 12 hónapos kötvények átlaghozama 5,074 százalék volt, ami a Bloomberg (2004 óta gyűjtött adatai szerint) rekordmagasságot jelent. A hozamok emelkedése azzal fenyeget, hogy a spanyol államadósság is finanszírozhatatlanná válhat.

Várhatóan nem javítja a csütörtöki hangulatot a Markit közleménye sem. A londoni központú piackutató közzéteszi az eurózóna beszerzési menedzser indexeinek előzetes júniusi értékét. A várakozások borúsak: a feldolgozóipar és a szolgáltatószektor együttes növekedését számszerűsítő kompozit mutatót a májusi 46 után 45,5-re, 2009 júniusa óta nem látott mélypontra várja a piac; ez lesz zsinórban az ötödik hónap, amikor az index 50 pont alatt, a zsugorodást jelző tartományban jár.

A forint tartja magát

A hazai devizát egyelőre inkább a hangulatjavító - az amerikai monetáris lazításról és a jegybanki függetlenséget garantáló levelekről szóló - hírek mozgatják, az euró árfolyama csütörtök reggel sem mozdult el a 286-287 körüli szintről. Negyed 8-kor egy euró 286,6 forintot ért a bankközi devizapiacon, a dollárt 226,2 forinton, a svájci frankot 238,6 forinton jegyezték.