Laza IMF-feltételekben reménykedik a kormány

Vágólapra másolva!
Hét hónap tárgyalás után megszületett a kompromisszum a nemzetközi szervezetekkel a jegybanktörvény ügyében is, így a megállapodásig nagy meglepetésre már nem számítok - mondta az MTV Az Este című műsorában csütörtökön Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter.
Vágólapra másolva!

Varga szerint a hétfői parlamenti ülésen kiderül, mikorra lehet meg a jegybanktörvény módosítása, amely az IMF-tárgyalások megkezdésének utolsó feltétele. Hozzátette, bízik benne, hogy a módosítást június végéig meg tudja szavazni az Országgyűlés.

A kormány által a héten elküldött levelekről azt mondta, remélhetőleg a héten megérkeznek a visszajelzések az Európai Bizottságtól, az Európai Központi Banktól és az IMF-től. "Várjuk, mikor jelzik a nemzetközi szervezetek, hogy kezdődhetnek az érdemi tárgyalások" - fogalmazott a politikus.

Az IMF-hitelkeret lehetséges feltételeit firtató kérdésre Varga Mihály azt mondta, tippelni nem akar, de azok biztosan érinteni fogják a gazdaságpolitikát. Ezzel együtt a kormány szerint az elővigyázatossági hitelkeret "nem tenne szükségessé szigorú feltételeket". Megjegyezte, hogy 2010-ben a közösségi közlekedés, az önkormányzati szektor és az adórendszer került szóba, ezek a témák most is előjöhetnek.

"Ha az adórendszer kerül a fókuszba, azt kérjük majd, hogy várja meg az IMF, míg az egykulcsos rendszer valóban működni fog" - jelentette ki Varga. Azt is mondta, a munkahelyteremtéshez szükséges intézkedésekhez mindenképp ragaszkodni fog a kormány, mert az alacsony foglalkoztatottság az ország egyik legnagyobb problémája.