Vágólapra másolva!
Általában két hét egybefüggő kánikula után ugrik meg a klímák kereslete. A Világgazdaság összeállítása szerint az idén gyengén indult a klímapiac, és bár a forgalom megugrott a múlt hónapban, az árak nem emelkedtek.
Vágólapra másolva!

Gyengén indult az idén a klímapiac, de a múlt hónapban 20-30 százalékkal is nőhetett a forgalom a tavalyi azonos időszakhoz képest, miközben az árak nem emelkedtek az elmúlt évben - írta a Világgazdaság. A lap összeállítása szerint általában két hét egybefüggő kánikula után ugrik meg a kereslet, tavaly azonban nem volt ilyen időszak.

A Magyarországon eladott klímaberendezések 85 százaléka nagyjából fele-fele arányban 50-70 ezer forintos, "belépő" kategóriájú modell, illetve 100-150 ezer forintos, középkategóriájú, de azért korszerű, alacsony energiaigényű inverteres készülék. A legfelső kategóriájú, 200 ezer forint feletti klímák adják a piac 15 százalékát. A kültéri egységgel rendelkező, úgynevezett split klímák esetén a vevőknek beltéri egységenként 50-90 ezer forintos felszerelési költséggel is számolniuk kell - jegyzi meg a Világgazdaság.

A mostani kánikula hatására elsősorban a ventilátorok forgalma ugrott meg, ezekből már most a tizedével több fogyott, mint a tavaly augusztus végéig tartó időszakban. Másrészt a mobil klímákból már most annyit adtak el, mint a tavalyi teljes szezonban - írja a Világgazdaság. A tartósnak ígérkező forróság miatt megugrik ugyan a klímaberendezések forgalma, a vásárlók azonban sok esetben csak a hőhullám után tudják felszereltetni a készüléket, mert ilyenkor nehezen lehet szerelőt találni.