Beindult a Mercedes-gyár, kilőtt az ipar

mercedes cannes
Vágólapra másolva!
Májusban megugrott az ipari termelés Magyarországon, ami arra utal, hogy a kecskeméti Mercedes-gyárban felpörgött a gyártás.
Vágólapra másolva!

Májusban 3,2 százalékkal nőtt az ipari termelés áprilishoz képest - hozta nyilvánosságra a KSH az előzetes adatot, magyarázatot azonban nem fűzött hozzá. A havi szinten ekkora növekmény nagynak számít.

Az év első négy hónapjában gyenge teljesítményt mutatott a szektor. Az első negyedévi részletes GDP-számokból és a jegybank számításaiból az derült ki, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár, ha el is kezdett termelni az év első negyedévben, akkor csak lassan történhetett ez, illetve lehet, hogy lejöttek autók a gyártósorról, de a statisztikákban még számolták el őket.

A mostani, májusi adat arra utal, hogy felfutott a gyártás Kecskeméten, illetve mindez meg is jelent a statisztikákban.

A két hónappal ezelőtti jó teljesítmény arra nem volt elegendő, hogy az éves alapon mért indexet pozitív tartományba tornássza fel. Az év első öt hónapjában 0,7 százalékkal maradt el az ipari termelés 2011 hasonló időszakához képest.

A magyar ipart az elmúlt években elsősorban az eurózóna, azon belül is Németország gazdasága húzta. Most ezek a "húzómotorok" gyengélkednek, az egész EU-ból olyan hírek érkeznek, amelyek alapján nem fényesek az ipar és így a magyar ipar kilátásai sem. Ezen a kecskeméti Mercedes-gyár segíthet valamit, mert a gyárnak már fix megrendelései vannak, az autókra már jó előre megvan a vevő.