Július végén jutnak pénzhez a spanyol bankok

Vágólapra másolva!
Július végéig 30 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomagot kapnak a spanyol bankok, az újratőkésítés az első csomag átutalása után még további 70 milliárd eurós összegre rúghat.
Vágólapra másolva!

Az euróövezet pénzügyminiszterei keddre virradóra megállapodtak a Spanyolországnak szánt pénzügyi mentőcsomag felhasználásának módjáról, azzal, hogy még július végéig átutalják a csomag első, 30 milliárd eurós részletét a megrendült spanyol bankok újratőkésítéséhez.
Olli Rehnnek, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosának közlése szerint az Eurócsoport tagjai megegyeztek abban is, hogy Spanyolországnak - gazdasági nehézségei miatt - egy év haladékkal, 2014-re kell csak az unióban elvárt 3 százalékos küszöb alá csökkentenie államháztartási hiányát. Emellett lehetővé teszik Madridnak, hogy GDP-arányos költségvetési hiánya idén az eddig célként kitűzött 5,3 százalék helyett 6,3 százalék legyen - mondta.

A spanyol bankok újratőkésítését célzó csomagról, amelynek teljes összege szükség esetén akár százmilliárd euróra is rúghat, az Eurócsoport július 20-i találkozóján hoznak majd végleges döntést. Az Eurócsoport vezetői a brüsszeli sajtóértekezleten közölték, hogy új euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (EMS) forrásaiból végrehajtott rekapitalizációhoz nem lesz szükség az egyes tagállamok garanciájára. Olli Rehn mindazonáltal kijelentette: ahhoz, hogy ez lehetséges legyen "szükség lesz egy (európai) felügyeleti rendszerre".

Szavai szerint az Európai Bizottság "szeptember elejéig kell benyújtsa a bankok Európai Központi Bank (EKB) általi felügyeletére vonatkozó javaslatokat, oly módon, hogy annak terve az év végéig kidolgozásra kerüljön". "Ez egy ambiciózus, de megvalósítható menetrend" - tette hozzá.