Több ezer hamis DVD-t találtak egy boltban

Vágólapra másolva!
Egy budapesti üzletben tartott próbavásárláson a pénzügyőrök közel nyolcezer olyan CD-t és több mint hatezer olyan DVD-t találtak, amely után nem fizették meg a jogdíjat. Egy másik boltban hamisított adaptereket foglaltak le.
Vágólapra másolva!

Adóellenőrök és pénzügyőrök jártak próbavásárláson egy budapesti cég üzletében. Mivel a megvásárolt CD-ken, DVD-ken és memóriakártyákon nem volt a szerzői jogdíj megfizetését igazoló matrica, ezért átvizsgálták a boltot és a raktárt is, ahonnan 7910 darab DVD, 6507 darab CD, 150 darab blu-ray-lemez, valamint 46 darab pendrive és memóriakártya került elő, több mint 1,5 millió forint értékben.

Egyiken sem volt a jogdíj megfizetését igazoló matrica, ezért a NAV munkatársai lefoglalták a megtalált termékeket, majd szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény gyanúja miatt a pénzügyi nyomozók eljárást indítottak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője.

Suller György beszámolt két másik budapesti cég ellenőrzéséről is. Ezeken az üzlet polcairól, valamint a pult alól előkerült 159 darab, HP márkajelzéssel ellátott notebook-adapter, valamint egy Dell márkájú hordozható számítógép is. A jogtulajdonos képviselője által készített szaktanácsadói vélemény szerint az adapterek hamisítványok, a számítógépen pedig szerzői jogokat sértő szoftverek voltak. A pénzügyőrök a másfél millió forint értékű adaptereket és az egymillió forintot érő laptopot lefoglalták, és feljelentést tettek.