Rászállt a PSZÁF a bankokra a kamatemelés miatt

Több bank is a forrásköltségeik drágulására hivatkozva az elmúlt időszakban emelte a már kihelyezett hiteleik kamatát, holott a forrásköltségek inkább csökkentek, mintsem hogy növekedtek volna. A pénzügyi felügyelet vizsgálódik.

Vizsgálatot indított a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete több banknál amiatt, mert azok emelték a kamataikat, holott a körülmények inkább kamatcsökkentést indokoltak volna, számol be a Magyar Nemzet.

A bankok a forrásaik drágulására hivatkoztak, amikor közölték az ügyfeleikkel, hogy drágítják a hiteleiket, a már kihelyezetteknél is kamatot emelnek. A bökkenő azonban, hogy a forrásköltségek két lényegi összetevője, az országkockázati felár és a bankközi kamatláb is folyamatosan csökken, írja a lap. Mindez azonban nem hatotta meg a hitelintézeteket, a rossz körülményekre hivatkozva növelték a kamatokat. Ilyen például az Axa, az FHB, a Raiffeisen.

A PSZÁF szóvivője elmondta a Magyar Nemzetnek, hogy az ügyben több fogyasztóvédelmi vizsgálat is indult, ezek egy része már előrehaladott állapotban van.

A bankoknak a 2008-as válság előtti helyzettel szemben most már meg kell indokolniuk, hogy miért drágítanak, és a banki magatartáskódex alapján csak olyan tényezők miatt emelhetik a kamataikat, amelyek szorosan összefüggnek a hitelnyújtással. A PSZÁF-nak most könnyebb a dolga, mert egyszerűen meg kell néznie, hogy a bankok által felhozott indokok valósak-e.

Ráadásul a szabályok szerint a kamatokat csökkenteniük kellene a bankoknak, ha a körülmények kedvezően változnak, tehát például a forrásköltségek csökkennek.