21 ezer milliárd dollárt rejtegetnek a leggazdagabbak

Vágólapra másolva!
Az óvatos becslések szerint 21 ezer, míg a valóságban akár 32 ezer milliárd dollár is lehet, amelyet a világ leggazdagabb emberei megspóroltak eddig az adóelkerülésen - állítja egy brit tanulmány.
Vágólapra másolva!

Legalább 21 ezer milliárd dollárnak megfelelő vagyont rejtegetnek hazájuk adóhivatalai elől külföldi adóparadicsomokban a világ leggazdagabb emberei - írja a brit BBC online kiadása egy tanulmányra hivatkozva. Az összeg az Egyesült Államok és Japán együtt számolt éves hazai össztermékét teszi ki.

A James Henry vezetésévelkészített tanulmány szerint a 21 ezer milliárd dollár egy óvatos becslés, a valódi összeg akár 32 ezer milliárd dollárt tehet ki. Henry többek között a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és a nemzeti kormányok adatait használta fel az eredmény kiszámításához. Henry felmérése szerint a felzárkózó térségi országokból az 1970-es évek óta kimenekített vagyonok értéke meghaladja ennek az országcsoportnak a teljes devizaadósságát.

James Henry számításai szerint a külföldre menekített vagyonok fele, mintegy tízezer milliárd dollár mindössze 92 ezer ember birtokában van. A közgazdász szerint a vagyonmozgatásban profi magánbanki, jogi és könyvszakértők segítenek az érintetteknek.