A spanyolok is hamarosan az IMF-hez futnak

Vágólapra másolva!
Londoni elemzők szerint Spanyolország várhatóan IMF-segítségre szorul.
Vágólapra másolva!

Spanyolország várhatóan több százmilliárd eurós pénzügyi segítségért folyamodik a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF), miután piaci finanszírozásának költségei immár fenntarthatatlan szintekhez közelítenek - jósolják londoni pénzügyi elemzők.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport közgazdászai kimutatták, hogy az irányadó tízéves spanyol kötvényhozam előző esti, 7,52 százalékos londoni zárószintje 1,75 százalékponttal magasabb volt a május 7-ei előző csúcsszintnél, amely a kormányalakítási lehetőségek szempontjából eredménytelen első görög parlamenti választások után alakult ki. Ez meghaladta a Spanyolországnak szánt 100 milliárd eurós külső bankfeltőkésítési segélycsomag június 25-i bejelentése után elért hozamszintet is. Mindezek alapján a JP Morgan londoni elemzői közölték: várakozásuk szerint Spanyolország három évre szóló, 280 milliárd eurós készenléti hitelkeretet fog kérni az IMF-től.

A ház azt valószínűsíti, hogy az általa becsült IMF-keretösszegből 100 milliárd euró jutna a spanyol bankok további megsegítésére, a fennmaradó 180 milliárd euróból pedig a következő három évben lejáró spanyol államkötvény-törlesztések, illetve az ugyanezen időtávlatban felhalmozódó államháztartási deficitek 50 százalékát fedeznék.

Más nagy londoni házak is úgy vélekednek, hogy Spanyolországnak akkora külső pénzügyi segítségre lesz szüksége, amelyet csak az euróövezeti mentőalapokból nehéz lenne finanszírozni.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics közgazdászai kimutatták: hozzávetőleg 200 milliárd euró értékűnek kellene lennie egy olyan pénzügyi csomagnak, amely 2013 egészében és 2014 első felében fedezné Spanyolország finanszírozási igényeit. A cég szerint ha a külső segélyprogramot még egy évvel meghosszabbítanák, a keretet 300 milliárd euróra kellene növelni.

A Capital Economics közgazdászainak szerdai kimutatása szerint ugyanakkor az euróövezet jelenlegi átmeneti stabilitási mentőalapjának (EFSF) maradék kapacitása már csak 248 milliárd euró. Igaz, hogy az EFSF 500 milliárd euró erejéig felvehet és tovább folyósíthat új hiteleket a végleges stabilitási mechanizmus (ESM) beindulásáig, ez is azonban már az ESM kapacitásait csökkentené.

Így az euróövezeti segélyalapok felduzzasztását célzó újabb intézkedések nélkül a Spanyolországnak nyújtandó pénzügyi segítség után már nem sok maradna az olyan, ugyancsak segítségre szoruló valutauniós országok számára, mint Portugália és Írország, nem beszélve arról, ha Olaszország súlyos problémái is külső kezelést igényelnek - fejtegették a Capital Economics londoni elemzői.