Merre mozdul a forint az új csúcsok után?

Valószínű, hogy a forint, amely péntek délután tavaly szeptember óta nem látott szintekre, 280 alá erősödött az euróval szemben, a jövő héten kissé gyengülni fog.

Az euró árfolyama két nap alatt így több mint 8 forintot esett, a forintnak ezzel lefelé sikerült kitörnie a 284-290 közötti sávból, amelyben a július eleje óta nagyrészt tartózkodott.

Az erősödés döntően nemzetközi hangulat javulásának köszönhetően, amiben az euró "bármi áron való" megmentését ígérő nyilatkozatok játszották a főszerepet. Mario Draghi csütörtök egy londoni befektetői konferencián ígért meg minden EKB-tól telhetőt, pénteken pedig Angela Merkel és Francois Hollande tett hitet az eurózóna egysége mellett.

A jó hangulatból természetesen az euró is profitált: az euró/dollár árfolyam péntek délután 4 órakor az 1,233-as ellenállást áttörve 20 napos csúcsra, 1,236 fölé emelkedett.

A jövő héten valószínűbb, hogy kissé gyengülni fog a forint az euróval szemben - mondja Soós Róbert, az XTB Magyarország elemzője. Az IMF budapesti tárgyalásokról szóló jelentése nem valószínű, hogy ilyen gyorsan elkészül, más IMF-tárgyú hír pedig egyelőre nem várható. Az Európai Központi Bank véleménye miatt a tranzakciós illeték sorsát feltehetően követni fogja a piac, mivel azonban Varga Mihály legújabb nyilatkozataiból némi kompromisszumkészség olvasható ki, ez a téma várhatóan nem lesz újabb feszültségek forrása.

Amennyiben a forint gyengülni fog, az euró/forint árfolyam 284 környékén ütközhet - egy gyengébb - ellenállásba, a következő akadály pedig 286,3 magasságában következik. Ha a hazai deviza a csütörtök-pénteki rallyt folytatja, akkor 279,15 magasságban találkozhat erősebb támasszal.

Az euró/dollár kurzus is lefelé mozdulhat a jövő héten - véli Soós Róbert, aki szerint az árfolyam első körben 1,2190-ig süllyedhet. Ha viszont újra megközelíti az 1,21-et, akkor a komoly, de megjósolhatatlan irányú, mozgások várhatók, figyelmeztet az XTB elemzője.