Elhunyt Zwack Péter

Vágólapra másolva!
85 éves korában meghalt Zwack Péter, az Unicumot is gyártó Zwack-gyár tulajdonosa, tiszteletbeli elnöke.
Vágólapra másolva!

Elhunyt Zwack Péter, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának tiszteletbeli elnöke.

A neves üzletembert, volt országgyűlési képviselőt, korábbi washingtoni nagykövetet 85 éves korában Olaszországban érte a halál - közölte a Zwack Unicum Nyrt.

Zwack Péter 1927-ben született. A Wikipedián található életrajz szerint apja volt a társtulajdonosa az Unicumot is gyártó Zwack-gyárnak.

A második világháború utáni években először Olaszországba, majd az Egyesült Államokba emigrált. Családjával együtt megkapta az amerikai állampolgárságot is.

Amerikában indult az üzletemberi pályafutása

Amerikában 1964-ben önálló borimportőr céget alapított, innen ívelt fel pályája. Dolgozott Amerikán kívül Olaszországban és Ausztriában is.
Magyarországra 1988-ban tért vissza. Rá egy évre egy német likőrgyárossal alapított közös cége és a Budapesti Likőripari Vállalat létrehozta a Zwack Unicum Budapest Kft-t. 1991-ben a cég privatizálta a Budapesti Likőripari Vállalatot, megalakítva ezzel a Zwack Unicum Rt.-t, melynek társtulajdonosa és az igazgatóság elnöke lett. 2008-ban visszavonult a cégvezetéstől, helyét legifjabb fia vette át.

Volt a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke a kétezres évek elején.

Az év vállalkozójának 2002-ben választották, 2008-ban pedig Budapest díszpolgára lett.

Forrás: MTI/Földi Imre

Országgyűlési képviselő volt

A politikába is belekóstolt. 1990-ben Magyarország washingtoni nagykövete lett, a posztot egy éven át töltötte be. 1992-ben a Liberális Polgári Szövetség-Vállakozók Pártja elnökévé választották. 1994-ben választási szövetséget kötött az SZDSZ-szel, a Fidesszel és az Agrárszövetséggel, melynek értelmében a négy párt közös jelöltjeként indult Kecskeméten, ahonnan bejutott az Országgyűlésbe. Ő volt az egyetlen független képviselő az új Országgyűlés megalakulásakor. 1995-ben lemondott pártelnöki tisztségéről.

1998-ban az SZDSZ által támogatott független képviselőjelölt volt, de mandátumot nem szerzett. Ugyanebben az évben átlépett az SZDSZ-be. 1999-ben az országos tanács, majd ennek elnökségének a tagja volt. 2000-ben a párt ügyvivőjévé választották, mely posztot 2003-ig viselt. 2002-ben pártja országos listáján újra bejutott az Országgyűlésbe, de fél évvel később lemondott mandátumáról. 2010-ben, a pártfelülvizsgálat során nem újította meg párttagságát.

Karitatív tevékenységet is folytatott. 1956-ban Eckhardt Tiborral megalakította a First Aid for Hungary nevű jótékonysági szervezetet, mely az 1956-os forradalom menekültjeit segélyezte. Országgyűlési képviselőként támogatója volt a kábítószer elleni felvilágosító tevékenységet folytató DADA Alapítványnak.

A gyerekei viszik tovább a céget

Nős volt, első házasságából öt, második házasságából még két gyermeke született. Felesége, az angol származású Anne Marshall is tevékenyen részt vesz a cég vezetésében. Két legfiatalabb gyermeke, Zwack Sándor és Zwack Izabella folytatják a családi szeszkészítés hagyományát.