Tartósnak ígérkezik a forint ereje

Vágólapra másolva!
Nem fenyegeti a hangulat romlása a forintárfolyamot, miután az ázsiai tőzsdeindexek tovább emelkedtek csütörtökön, és az euró megítélése is javul.
Vágólapra másolva!

Nem gyengült a forint csütörtök reggelre: az euró árfolyama, mely szerdán napközben 278 forint körül is megfordult, 276,9 környékén járt reggel 8 órakor. Az euró/dollár árfolyam, ez idő tájt 1,237 körül mozgott.

Az ázsiai tőzsdéken kiváló hangulatban telt a csütörtöki kereskedés. A tokiói tőzsde vezető indexe, a Nikkei a nap folyamán a 9000 pontos pszichológiai határ fölött is megfordult, amire öt hete nem volt példa. Az ázsiai-csendes-óceáni régió indexeit követő MSCI mutató 1 százalékkal emelkedett.

Mérsklődik a kínai infláció

Az éves infláció üteme a világ második legnagyobb gazdaságának számító Kínában 30 hónapos mélypontra, 1,8 százalékra süllyedt júliusban. A júniusi 2,2 százalék után a piac számított a csökkenésre.

Az alacsony kínai infláció jelentősége kettős: egyrészt az árak emelkedésének üteme nem fékezi a fogyasztást, mely így a GDP húzóereje maradhat. Másrészt a jegybank számára tér nyílik a monetáris lazítás (a kamatcsökkentés) folytatásához. "Az éves infláció az év végéig biztosan a 4 százalékos jegybanki célszint alatt marad, így a monetáris politika fókuszába a növekedés elősegítése kerülhet" - magyarázta a Reutersnek Csang Csi-vej, a Nomura hongkongi elemzője.

A hangulat egyre inkább kedvez az eurónak is. "Bár vannak kockázatok, az európai pénzt erősíti, hogy úgy tűnik, előrelépés várható az adósságválság megoldásában" - összegzett Maebe Hirosi, az UBS tokiói devizastratégája.

Kamatdöntések

Csütörtökön Tokióban és Szöulban is meglepetések nélkül ért véget kamatdöntő ülés. Japán központi bankja az alapkamatot a 0-0,1 százalékos sávban hagyta, és nem változtatott az eszközvásárlási program keretösszegén sem.

A koreai jegybank, mely egy hónapja kamatvágással lepte meg a piacot, az augusztusi ülésen a 3 százalékos irányadó ráta tartása mellett döntött. A jegybank nemrégiben lerontotta a növekedési prognózisokat, az elemzők így arra számítanak, hogy a negyedik legnagyobb ázsiai gazdaság élénkítése Szöulban is a monetáris politika prioritásává válik, és néhány hónapon belül további lazításra kerül sor.