Tovább zuhant a görög gazdaság

Vágólapra másolva!
A második negyedévben tovább csökkent az államcsőd ellen küzdő görög gazdaság teljesítménye, a belföldi össztermék (GDP) 6,2 százalékkal kisebb, mint a múlt év hasonló időszakában - közölte hétfőn a görög statisztikai hivatal.
Vágólapra másolva!

Az első negyedévben 6,5 százalékkal zsugorodott a GDP. Az IOBE kutatóintézet becslése szerint az év egészében a csökkenés elérheti a 6,9 százalékot, és csak reménykedni lehet abban, hogy a visszaesés üteme elérte a mélypontot.

A gazdaság hanyatlása nagyrészt a költségvetési deficit leszorítása érdekében hozott drasztikus takarékossági intézkedések következménye, de a csökkenés mértéke akkora, hogy nehéz lesz teljesíteni a költségvetés bevételi tervét, és valóban mérsékelni a deficitet.

Az immár ötödik éve tartó gazdasági válság és a szükségprogram keretében végrehajtott létszámcsökkentések miatt a munkanélküliség elérte a 23,1 százalékot, a 15-24 éves korosztály körében pedig az 55 százalékot.

Görögországot nemzetközi mentőcsomagok tartják felszínen, a hitelezők, az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank alkotta trojka azonban kemény feltételeket szab, és egyre türelmetlenebb a program késése miatt.

Hétfőn Michael Fuchs, a nagyobbik német kormánypárt, a CDU frakcióvezető-helyettese azzal fenyegette meg Athént, hogy Berlin meg fogja vétózni további hitelek folyósítását, ha "bármilyen jel arra utal, hogy Görögország nem teljesíti a feltételeket".

A nemzetközi intézmények szeptemberben döntenek arról, hogy megkaphatja-e Athén a 130 milliárd eurós hitelcsomag következő részletét.