Eddig 17 milliárdot költöttek a SZÉP-kártyások

Vágólapra másolva!
A legtöbbet vendéglátásra, a legkevesebbet szabadidős tevékenységre költenek a kártyatulajdonosok.
Vágólapra másolva!

A munkáltatók 48 milliárd 597 millió forint értékben adtak juttatást a dolgozóiknak Széchenyi Pihenő (SZÉP) kártyán, amelyből a kártyatulajdonosok 17 milliárd forintot meghaladó összeget használtak fel július végéig - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az összesítés szerint 17 090 munkáltató szerződött a kártyakibocsátókkal, az igényelt kártyák száma elérte a 702 500-at, melléjük 14 441 társkártyát is kértek. Az NGM összesítése szerint július végéig 697 233 darab SZÉP-kártyát kiadtak, és ezekkel 32 434 helyen lehet fizetni.

A SZÉP-kártyán belül szálláshely alszámlára 13 milliárd 890 millió forintot töltöttek fel, ebből 4 milliárd 207 millió forintot felhasználtak a kártyatulajdonosok. Vendéglátásra 27 milliárd 297 millió forintot fizettek be a munkáltatók, ebből 10 milliárd 987 millió forintot költöttek el, míg a szabadidő alszámlán lévő 7 milliárd 410 millió forintból 1 milliárd 859 millió forintot fizettek ki a kártyatulajdonosok.