A Hewlett-Packard  8,85 milliárd dolláros (mintegy kétezer milliárd forintos) veszteséget szenvedett el üzleti évének harmadik negyedévben. A világ egyik legnagyobb technológiai cégének vezetője türelemre intette a befektetőket, mondván éppen egy szerkezetátalakítási programot hajt végre a cége.

A Hewlett-Packard (HP) 8,85 milliárd dolláros (közel kétezer milliárd dolláros) veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az idei harmadik negyedévben - számol be a brit BBC. A Bloomberg gazdasági hírügynökség azt írja, hogy az elmúlt két évtizedben nem volt példa ilyen mértékű veszteségre.

Az eladásokat tekintve a világ legnagyobb technológiai cégének rossz eredményében közrejátszott egy 2008-ban vásárolt céggel összefüggő értékleírás. A cég csütörtöki közleménye szerint a nettó bevétel 5 százalékkal 29,7 milliárd dollárra (mintegy 6500 milliárd forintra) csökkent.

A HP riválisához, a Dellhez hasonlóan azzal küzd, hogy a romló PC-eladási adatokat a szolgáltatási bevételekkel ellensúlyozza.  Komoly szerkezetátalakítási költségek is megjelennek a mostani adatban, ugyanis a cég 27 ezer munkavállalójától, összlétszámának 8 százalékától válik meg 2014-ig.

A cég egy több évre kiterjedő szerkezetátalakítási programot hajt végre, ezért Meg Whitman, a cég vezérigazgatója azt kérte a befektetőktől, hogy legyenek türelemmel.