A napi fogyasztási cikkeket gyártó globális multi, az Unilever arra számít, hogy a szegénység visszatér Európába. Ehhez alakítja üzleti stratégiáját is.

Az ázsiai országokban bevált stratégiáját alkalmazza Európa déli államaiban az Unilever, mert "a szegénység visszatér Európába", nyilatkozta a Financial Times Deutschlandnak (FTD) az Unilever európai vezetője, Jan Zijderveld. "Ha egy spanyol csak 17 eurót költ el átlagosan egy bevásárlás alkalmával, akkor annak nem ajánlhatok mosóport, ami ennek az összegnek a felébe kerül" - jelentette ki.

"Indonéziában egy-egy használatra elegendő méretű samponokat adunk el 2-3 eurócentért, és úgy is jó pénzt keresünk" - tette hozzá. Az FTD szerint az Unilever és versenytársai eddig éppen a drágább prémium termékekkel próbálták megszerezni a vevőket, és így ellensúlyozni a diszkontláncok sajátmárkás térhódítását. Mára ez megváltozott, és Spanyolországban olyan mosószert árulnak, ami öt alkalomra elég, Görögországban pedig szintén kisebb kiszerelésben adják el krumplipüréjüket és majonézüket. A görög piacon pedig a cég teája és olívaolaja a legolcsóbb kategóriában is megjelent.

Zijderveld szerint a kiskereskedelem európai felpörgetésében a boltok átalakítása is szerepet kaphat. "Egy Apple-boltban mindenki az gondolja, hogy micsoda élményben van része. Egyes európai élelmiszerboltokban viszont csak félig üres polcokat és földön heverő kartonpapírokat lát" - jelentette ki. Szerinte ezért a szolgáltatások és az áruk tálalását javítani kell.

A holland származású Zijderveld 2011 eleje óta vezeti az Unilever európai részlegét, és eddig beváltak a tervei. Korábban a régió bevételei stagnáltak vagy csökkentek, 2001-ben viszont 0,7 százalékos, 2012 első félévében 1,1 százalékos növekedést tudtak elérni. Igaz a magas alapanyagárak a cég nyereségét csökkentették idén.

Az Unilever tavaly világszintű bevételeinek negyedét, 12,3 milliárd euró bevételt ért el Nyugat-Európában. Magyarországon olyan márkákat forgalmaz, mint a Rama margarin, a Knorr vagy a Baba szappan.