Soros: Németország segítsen, vagy lépjen ki az euróövezetből

Vágólapra másolva!
Veszélybe sodorja az Európai Uniót, ha Németország nem hagy fel jelenlegi válságkezelési módszerével - mondta egy televíziós interjúban Soros György. A magyar származású üzletember szerint a mostani válság az 1982-es válsághoz hasonlítható, Németország pedig úgy viselkedik, mint akkor az IMF.
Vágólapra másolva!

Soros György arra szólította fel Németországot, hogy vagy hagyja el az euróövezetet, vagy pedig vezető szerepéhez méltó módon segítse ki az euróövezet gyengébb tagjait a drámai mértékű eladósodás és a recesszió ördögi köréből.

"Németországnak a vezető szerepéből származó terhek felvállalásával vagy a növekedési politika előmozdítása, a politikai unió megerősítése és a tehermegosztásra irányuló erőfeszítések élére kellene állnia, vagy egy baráti megállapodással távoznia" - fogalmazott Soros szombat este a Reuters csatornának adott interjúban Bécsben. Szerinte egy Németország nélküli, francia vezetésű "latin euróövezet" sokkal versenyképesebb lenne és olcsóbban finanszírozhatná az adósságát.

Soros az interjúban rámutatott, hogy a recesszió elhúzódását vonná maga után és a európai közeledési folyamat "keserves végét" jelentené, ha az eladósodott dél-európai országok nem részesülnének még több támogatásban. Ehhez mindenekelőtt le kellene írni adósságuk egy részét, és a német kormánynak lazítania kellene takarékossági politikáján. Németországnak fel kell adnia Bundesbank-ihletésű elvi szembenállását az államadósság jegybanki finanszírozásával és a szigorú, inflációscél-követő politikát.

Az üzletember szerint az Európai Központi Bank legutóbb bejelentett kötvényvásárlási programja "a korábbi intézkedéseknél több időhöz juttatja majd" Európát, bár a maga részéről úgy látja, hogy sem Spanyolország, sem Olaszország nem fog részt venni benne. Európának Soros György szerint sokkal inkább a németek által ellenzett közös kötvényre lenne szüksége.

"Másodsorban pedig növekedésre, egy növekedési programra lenne szükség, és ez megint egy olyan dolog, amit Németország nem támogat" - mutatott rá. Soros György a kialakult helyzetet az 1982-es válsághoz hasonlította, amikor a hitelezők a nemzetközi bankrendszer védelmében éppen annyi támogatásban részesítették az eladósodott országokat, hogy azok recesszióba vezető megszorító programok árán még képesek legyenek finanszírozni adósságukat.

"Hasonló dolgok történnek most az euró válsággal kapcsolatban, mint Latin-Amerika 'elveszett évtizede' során, és Németország is hasonló szerepet játszik az euróövezetben, mint amit az IMF játszott akkor a nemzetközi pénzügyi rendszerben" - fejtette ki Soros György. "Ez a politika öt-tíz évig is tartó recesszió felé tereli Európát, és egy ilyen forgatókönyv" - ahogy az üzletember fogalmazott - "nemcsak az euró, de az Európai Uniót létezését is veszélybe sodorja".