A bankadó fele sem jött be

Vágólapra másolva!
A bankadóból várt bevétel fele sem folyik be az idén a költségvetésbe - értesült a Népszabadság. Az elmaradást a végtörlesztésnek a pénzintézetek adójából leírható veszteségei okozzák. A gazdasági tárca szerint az idei költségvetési hiánycél ezzel együtt is tartható.
Vágólapra másolva!

Kevesebb bankadóbevételre számíthat az állam - írta hétfői számában a Népszabadság, hozzátéve, hogy az idén a büdzsében tervezett 187 milliárd forint helyett legfeljebb 76 milliárd forint folyik be.

A cikk szerint az elmaradást a végtörlesztésnek a pénzintézetek adójából leírható veszteségei magyarázzák. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arról tájékoztatta a lapot, hogy a bankok ezzel összefüggésben összesen 100,4 milliárd forint visszatérítésére jogosultak.

Ezt az összeget kivétel nélkül állampapírban kapják vissza a bankok a Népszabadság értesülései szerint. Az erről szóló törvény úgy rendelkezett, hogy a visszajáró adót részben vagy egészben állampapírban is teljesítheti a kormány.

A bankadóból várt éves bevételből július végéig 6,4 milliárd forint jelent meg a büdzsében, de a minisztérium már az év elején számolt a kieséssel. A tárcánál azt közölték a lappal a kieső bevétel pótlására vonatkozóan, hogy "a beépített tartalékoknak köszönhetően a 2012. évi költségvetési hiánycél ezzel együtt is tartható".