Jön az iPhone 5 - Folytatódik-e az Apple száguldása?

alma
Vágólapra másolva!
Már mindenki készpénznek veszi, hogy szerdán szeptember 12-én dobja piacra az Apple a legújabb iPhone készülékét. A telefon maga vitathatatlanul felső kategóriás lesz, kérdés azonban, hogy mekkora újdonságértékkel fog bírni, illetve a bejelentés milyen hatással lesz a részvény árfolyamára. Ha az eddigi bemutatók nem is rántották meg igazán az árfolyamot, hosszú távon bizakodóak lehetünk, a bejelentés előtti és utáni napokban viszont inkább a lecsorgás dominált az elmúlt alkalmakkor.
Vágólapra másolva!

Ébredezik a nyári álomból az okostelefonpiac

Érdekes hetek zajlanak az okostelefonok piacán, ugyanis a Samsungot leszámítva a legnagyobb szereplők mindegyike valamilyen formában megjelenik a nyilvánosság előtt ezekben a napokban. Múlt hét szerdán a Microsoft és a Nokia tartott közös konferenciát, ahol a legújabb, Nokia Lumia 920-as, Windows 8-as operációs rendszerű készüléket mutatták be, a Motorola szintén múlt héten prezentálta a legújabb Androidos készülékeit a nagyérdemű számára, ez lehet a cég első nagy dobása azóta, hogy a Google felvásárolta. Szintén a múlt héten az Amazon is felfedte legfrissebb Kindle Fire tabletjét.

Az izgalmas hetet az Apple zárhatja szerdán. A társaság az 5-ös szériaszámú iPhone-ját mutatja majd be, amit felemás várakozásokkal várnak a befektetők. Első pillanatban talán jó ötletnek tűnhet egy látványos bejelentésre készülve Apple-részvényeket vásárolni, de azért érdemes alaposabban körbejárni ezt a kérdést.

Feszülten várt bejelentés

Sokszor történik az ugyanis, hogy amíg csodára várva az optimizmus fűti a befektetőket, csak addig képes menetelni az árfolyam, amint kezünkbe nem kerül a készülék, amikor is a csalódottság lesz úrrá a részvényeseken. Nézzük meg, miként reagálta le az eddigi termékbejelentéseket a társaság árfolyama. 2007 januárja óta eddig ötször láthattunk iPhone-bemutatót és háromszor iPad-et.



A fenti ábrán piros vonallal jelöltük az Apple iPhone- illetve zölddel az iPad bejelentéseinek az időpontját. Jól látszik, hogy rövid távon minden alkalommal eséssel vagy legjobb esetben oldalazással reagált az árfolyam a debütálást megelőző emelkedés után. Tőzsdei vetületben tehát nem feltétlenül érdemes túlizgulni az Apple médiaeseményeit, egyáltalán nem biztos, hogy árfolyam emelkedés követi a bejelentéseket. Sőt az eddigi tapasztalatok alapján érdemesebb hosszabb távra fókuszálni, ha mindenképpen reményt fűzünk az új termék megjelenéséhez. Érdekes a legutóbbi, idén márciusban bemutatott iPad esete, mely olyan csalódást okozott a felhasználóknak, hogy közvetlenül a rendezvény után 10 százalék körüli eséssel reagált az Apple kurzusa, és csak egy lokális mélypontot követően tudott csak újra a magasba ugrani az árfolyam.

Még mindig inkább alulértékelt, mint sem

Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is az átlagnál kedvezőbb képet fest az "alma" fundamentálisan. A korábbi években megszokott dinamikus EPS-növekedési potenciál csupán egy hajszálnyit csökkent az elemzői várakozások szerint, egészen pontosan 31,4 százalékra, de így is messze veri a 11,2 százalékos iparági átlagot, míg P/E rátája a szektortársak átlagának felel meg.



2011-ig a cég előretekintő P/E-je bőven meghaladta az S&P 500 technológiai szektorának átlagát, ám láthatjuk, hogy napjainkra ez is normalizálódott. együttmozog az Apple a technológiai versenytársak P/E-rátájának átlagával. Az átlagon felüli növekedéshez párosuló átlagos érteltség még mindig vonzerőt kölcsönöz a részvény számára, feltéve persze, hogy az elemzői konszenzusban szereplő növekedési potenciált valóra tudja váltani az Apple.


Mit várhatunk az új készüléktől?

Sokan úgy vélik, hogy minden érdemi információt ismerünk az új készülékről, hiszen már az új készülékről készített makettek alapján mérlegeli hetek óta a világ az új iPhone képességeit. A legnagyobb változást talán a kijelző méretének növelése jelenti, ami elsősorban az alkalmazásfejlesztők számára nyújt új kihívást, hogy alkalmazásukat újabb képernyőfelbontásra optimalizálják (igazán nagy kihívás nem lehet a dolog, hiszen így is legalább négy-ötféle kijelzővel kell számolni egy univerzális iOs alkalamzásnál az iPadeket is figyelembe véve) .

Gondot talán az LTE, közismertebb nevén a 4G (szélessávú internet) alkalmazása jelenthet, ugyanis a múlt héten olyan piaci pletykák láttak napvilágot, melyek szerint az Apple-t perelni fogja a Samsung, ha LTE-t használ. A dél-koreai cég szerint a technológiai kidolgozásában nem vett részt aktívan az Apple, ezért nagy kérdés, hogyan hidalja mad át a problémát a cég. Ezen túl a hardveres képesség viszont talán másodlagos lesz, hiszen egyfelől szinte tökéletesen ismert a konfiguráció, másfelől pedig az iOs készülékek sikere nem kizárólag a hardveres képességekben, hanem az operációs rendszer köré épülő ökoszisztémában keresendő.

Tovább hízhat az iOS piaca

Az értékesítési volumen gyarapodásával az iOS szoftver piaca is tágulhat - egyes várakozások szerint az új készülékből a negyedik negyedév során akár 40 millió darab is gazdára találhat -, a vállalati árbevétel-megoszlás terén mindenképpen, de akár az Android elképesztő előretörése mellett is helyt tud nyerni magának a konkurensek között.

A lenti grafikon szépen mutatja, hogy az iPhone-t függetlenül attól, hogy csalódást okoz-e a bemutató vagy sem, veszik és radikálisan emelkedik az árbevételben elfoglalt aránya. 2011 végén kis híján annyit tett ki az iPhone-eladásokból származó bevétel, mint az összes többi szegmensé együttvéve, az iPaddel és iPod Touch-csal együtt pedig az árbevétel közel háromnegyedét adja az iOs platform.



A többi versenytárshoz képest is szépen muzsikál az Apple operációs rendszere. 2009 óta 13-ról 17 százalékra emelkedett az eladott készülékek globális részaránya. Fontos azonban kiemelni, hogy ez meg sem közelíti az Androidos telefonok térnyerését, ami leginkább az ázsiai expanziónak tudható be. A Nokia Symbian és a RIM zsugorodása szintén nagyon látványos.



Technikailag elromlott a kép

Technikai szemmel a legnagyobb fegyvertény, hogy nagy relatív erőt mutatott az árfolyam (kék vonal az alábbi grafikonon) a főbb versenytársakkal összehasonlítva. Zölddel a fő konkurens, a Samsung kurzusának relatív alakulását láthatjuk, ami jelentősen elmarad az Apple teljesítményétől. A nagy lemaradók közül a Nokia és a Research in Motion is csak 2009 tavaszáig tudott az Apple nyomában járni, azóta szinte inverz teljesítményt mutat a két cég árfolyama.



Ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy az indikátorok és az árfolyam között néhány hete egy divergencia kezd kirajzolódni. Míg az árfolyam folyamatosan emelkedett, sőt 680,8 dolláron új történelmi csúcsra szaladt, addig az MACD eladási jelzéssel szolgált és az RSI is csökkenő trendben mozgott augusztus utolsó heteiben. A divergens mozgások pedig sokszor trendfordulót sejtetnek.



Tegnap ráadásul hajszálnyival a napi minimum pont felett, közel 2,5 százalékos eséssel zárt az árfolyam, megtörve a rövid távú trendet. A visszaeséssel ráadásul az indikátorok negatív jelzése is megerősítést kapott, így egyelőre a támaszokat érdemes keresni. Így például a korábbi markáns csúcs szintje 639 dollárnál és a nevezetes mozgóátlagok szólhatnak közbe, akadályt állítva a nagyobb esés elé.