Optimizmus lepte el délután a piacokat

Vágólapra másolva!
A délután második felében érkező optimizmusnak köszönhetően meglódultak az európai indexek, elsősorban a bankszektor felülteljesítése mellett. A hazai parkett motorja a közel 4 százalékot száguldó MOL volt, melyet részben a délelőtti olajtalálat is támogatott.
Vágólapra másolva!

Meghúzták a MOL-t

Április óta a legmagasabb értéken zárt a BUX (+1,5%) index az utolsó órában érkező pozitív hangulat következtében. A parkett húzópapírja a MOL volt a horvátországi olajtalálatnak köszönhetően. Olajpapírunk 3,7 százalékos emelkedés mellett fő régiós versenytársait is felülteljesítette, sőt, a külföldi vásárlók hatalmas vételi kedve a 18 000 forintos szint fölé tolta az árfolyamot. Az Egis is nagyon kapós volt a kereskedők körében 2 százalékos emelkedéssel, míg szektortársa, a Richter csupán 0,1 százalékos emelkedéssel zárt.

MOL

Forrás: [origo]

Nap végére az OTP is összekapta magát, a bankpapír 1,3 százalékos emelkedéssel megközelítette a 4000 forintos lélektani szintet. Egyedül a Magyar Telekom (-1,4%) nem tudott a pozitív tartományba kerülni a blue-chipek közül.

13 havi csúcson a német részvények

A délután második felében meghúzták az addig stagnálgató nyugat-európai indexeket is, az élen végül a DAX zárt 1,3 százalékos emelkedés mellett. Egyedüli kivételnek a FTSE100 számított stagnálással, ami a nyersanyagipari cégek árfolyamcsökkenésének, valamint a Burberry (-22%) nagy zuhanásának tudható be. A Stoxx Europe 600 index tíz szektora közül a pénzügyi papírok zártak az
élen 0,9 százalékos emelkedés mellett.

DAX

Forrás: [origo]

Legalább 12 százalékra szeretné növelni sajáttőke-arányos megtérülését a Deutsche Bank (+4,1%) 2015-re a 2011-es 8,2 százalékról. A profitabilitás javítása érdekében további elbocsátásokra lesz szükség, ami 4 milliárd euró kiadást jelenthet. A bank a Bázel III-as szabályoknak való megfelelés miatt nem akar tőkét emelni, inkább a mérlegfőösszeg csökkentését tervezi. 2013 márciusáig 45 milliárd
eurónyi eszközértékesítést szeretnének végrehajtani.

Deutsche Bank (Xetra)

Forrás: [origo]