Hétfőn újraindul a kapuvári húsgyár

Vágólapra másolva!
Hétfőtől újra lesz vágás és feldolgozás a kapuvári húsüzemben, korábban olyan hírek terjedtek a táraságról, hogy teljesen leáll a termelés.
Vágólapra másolva!

Újraindul a termelés a kapuvári húsgyárban - írja pénteki számában a szerdán még "szinte teljes leállásról" beszámoló Kisalföld Zsobrák Péter tulajdonosra hivatkozva.

"Hétfőn újraindul a vágás és a feldolgozás az üzemben, valamint ki lehet jelenteni, hogy a cég nagy kereskedelmi partnerei nem pártoltak el tőlünk" - fogalmazott a lapnak a tulajdonos. Konkrétumok említése nélkül úgy nyilatkozott, hogy a cég menedzsmentjével közösen megtalálták "azt a formát, amellyel folytatódhat a munka Kapuváron".

A társaságról tudott volt, hogy alaposan eladósodott, már a tavalyi pénzügyi statisztikákban is az szerepelt, hogy minden 100 forint eszközükre 86 forint kötelezettség jut. A sertéságazat idei problémái, amelyeket a rossz hitellehetőségeken túl az aszály által felhajtott takarmányárak okoztak, oda vezettek, hogy a cég sok beszállítójának tartozik. A dolgozók korábban péntekre tüntetést jelentettek be.