Vágólapra másolva!
Tegnap Ben Bernake bejelentette, újabb eszközvásárlási programot fog beiktatni a Fed, havi 40 milliárd dollár értékben. A bejelentés hatására zöldbe kapcsoltak az amerikai piacok és nap végére erős pluszokban zártak. A jókedv a mai napon is folytatódhat egyedül a DAX csökkent reggel, amúgy beálltak a vevői oldalra a befektetők.
Vágólapra másolva!

4100-on nyitott az OTP

Egy milliárd forintos forgalom mellett, masszív emelkedéssel kezdték meg a hét utolsó napját a magyar piacon. Az OTP könnyedén átszakította a 4000 forintos ellenállást, a MOL sem maradt le, 3 százalékkal került feljebb. A Magyar Telekomot és a Richtert is veszik a befektetők, 1,4 százalék feletti pluszokba másztak a papírok.

Gerry Price szerint még mindig nincs meghatározva az időpont a magyar kormánnyal való tárgyalásra. A kormány tárgyalódelegáció vezetője szerint októberben folytatódhatnak a megbeszélések a nemzetközi szervekkel.

Újra szakítják a Rábát, 10 százalékot rántottak a részvényen. Ma olyan hírek láttak napvilágot melyek szerint buszokat exportálhat Azerbajdzsánba a cég.

A politikusok sem örülnének a BAE-EADS összeolvadásnak

Szépen aláfűtött az európai piacoknak is az amerikai központi bank. A bejelentést követően már a határidős indikációk is meredek pluszokban álltak, és derekas emelkedéssel is nyitottak a nyugat-európai parkettek.

Újabb elégedetlenkedő véleményt ismerhetett meg a nyilvánosság a BAE Systems és az EADS összeolvadásával kapcsolatban. A francia légipari cégben jelentős részesedéssel (22,5 százalék) bír a francia és a német állam is, ez a fúziót követően szignifikánsan csökkenhet, akár 10 százalék alá is. A brit papír a tegnapi esést követően 1 százalék feletti emelkedést mutatott a nyitáskor, az EADS ennél is többet, 2,2 százalékot ugrott ma.

Március óta először nézett be 5 százalék alá az olasz 10 éves kötvényhozam ma reggel. Risk-off, tehát kockázatkedvelő hangulat lett úrrá a piacokon, amit a periféria kötvényhozamok is jól tükröznek.

Ázsiai is örül

1,5-2,5 százalék között szóródnak a pluszok az ázsiai piacokon, amit a QE3 mellett a Standard and Poor's is segített.
Az S&P megemelte Dél-Korea hosszú távú adósságbesorolását "A+"-ra, ezalatt Indiából kaptunk inflációs adatokat, ami magasabb lett (7,55%) az elemzői prognózisnál (7,1%).