Új szolgáltató központot hozott Budapestre az SAP

Vágólapra másolva!
Új tanácsadói szolgáltató központot nyitott Magyarországon az SAP. A központ szeptember elején kezdte meg a munkát, elsődleges feladata a közép-európai ügyfeleknél zajló szoftverbeszerzések támogatása, megvalósítása - közölte az SAP AG szoftvercég hazai leányvállalata.
Vágólapra másolva!

A budapesti szolgáltató központ 10 tanácsadóval kezdte meg a munkát, a létszám a tervek szerint tovább bővül, és 2013 végéig meghaladja a 30 főt. Az új egység az Európa, Közel-Kelet, Afrika régió ügyfelei számára nyújt szolgáltatást, de elsődleges feladata a közép-európai ügyfeleknél zajló szoftverbevezetések támogatása és megvalósítása.

A központ helyszínének kiválasztásában a társaság közleménye szerint szerepet játszott a magyarországi szakemberek képzettsége, a friss diplomások nemzetközi jó hírneve, nyelvtudása és a lokáció kedvező költségei. A tanácsadói centrum az SAP 500 főt foglalkoztató budapesti irodájában található, és a harmadik olyan egység, amely a nemzetközi piacra dolgozik. A szoftvercég itt alapította meg 2001-ben a globális szolgáltató központját (SAP Global Support Center Hungary), amely elsődlegesen a német nyelvű területek folyamatos SAP-üzemeltetését biztosítja, és ahol 150 szakember dolgozik. 2005-ben itt hozták létre a világpiac számára alkalmazásokat készítő fejlesztő központot (SAP Labs Hungary), amely jelenleg 250 főt foglalkoztat.

Az új szolgáltató központ vezetését Herger Tamás látja el, aki e mellett megtartja jelenlegi posztját, az SAP Hungary Kft. tanácsadási vezetői feladatait. Az SAP Hungary Kft. 2011. évi árbevétele 15,2 milliárd forint volt.