Faképnél hagyja a szlovák gazdaság a magyart

Vágólapra másolva!
Miközben a magyar jegybank az eddig is borús képet tovább rontotta, a szlovák jegybank a magyarhoz képest eddig is jóval tetszetősebb növekedési várkozását tovább növelte. Szlovákiát és Magyarországot is az export húzza, csak más mértékben.
Vágólapra másolva!

A szlovák központi bank enyhén növelte a szlovák gazdaság idei bővülésére vonatkozó várakozásait kedden közzétett harmadik negyedéves előrejelzésében.

A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) előrejelzése szerint az idén 2,7 százalékkal nőhet a szlovák gazdaság. Az aktuális adatok 0,2 százalékponttal magasabb GDP-növekedést jósolnak, mint az NBS legutóbb, júniusban közölt előrejelzése.

A szlovák társintézmény tehát éppen a Magyar Nemzeti Bankkal ellentétes irányban mozgott. A jegybank a legutóbbi kamatdöntő ülésről kiadott közleményében azt írta, hogy reálgazdasági pályára vonatkozó becslését lefelé módosítja. Pedig addig sem volt rózsás a kép: idénre 0,8 százalékos visszaesést, jövőre ugyanekkora növekedést várt az MNB a legutóbbi, júliusi inflációs jelentésében - ezt a képet módosították lefelé augusztus végén.

Szlovákiában a bruttó nemzeti termékének bővülését a központi bank szerint az idén legnagyobb mértékben az export magasabb aránya, valamint a hazai kereslet lanyhulása befolyásolja.

Az előrejelzés szerint a szlovákok keveset fognak jövőre is fogyasztani, erre utalnak a gyenge munkaerőpiaci adatok. A fejlődést legnagyobb mértékben befolyásoló export azonban nőhet. A szlovákiai növekedési szerkezet hasonló a magyarhoz annyiban, hogy itthon is az export tudja húzni a gazdaságot. A központi bank aktuális előrejelzése már figyelembe veszi a kormány közel másfél milliárd eurót kitevő konszolidációs csomagjának hatásait is.