Rio Tinto: Kína túllehet a mélyponton

Vágólapra másolva!
A Rio Tinto ausztrál ügyvezető igazgatója szerint Kínában fellendülés jöhet, amiből profitálhatnak a nyersanyagcégek, azonban az európai adósságválság még rányomhatja bélyegét a globális növekedésre. Egy canberra-i konferencián arról is beszélt, hogy az adóterhek miatt a szektor versenyképessége folyamatosan romlik, ennek következménye, hogy az iparágban a költségcsökkentés került a fókuszba. 
Vágólapra másolva!

Egy canberra-i konferencián David Peever, a Rio Tinto ausztrál egységének ügyvezető igazgatója a kínai gazdaság feléledését valószínűsítette kedden. A kínai kormány várhatóan felgyorsítja infrastrukturális beruházásait, aminek köszönhetően ez év második felében vagy legkésőbb jövő év első negyedévében jelentős fellendülés várható a gazdaságban és a nyersanyagimportban.

A világ második legnagyobb vasérc-termelő cégének vezetője optimistán nyilatkozott az ázsiai fejleményeket illetően, ugyanakkor az USA-ban és Európában látható folyamatokat aggasztónak találja, ami rányomhatja bélyegét a globális növekedési kilátásokra. Az igazgató arról is beszélt, hogy egyre nehezebb befektetési döntéseket hozni a megnövekedett adóterhek következtében, ami lényegesen csökkentette az ausztrál bányatársaságok versenyképességét.

A Rio Tinto idén bezárja egy szénbányáját Queenslandben, 100 főt bocsát el új-zélandi alumínium olvasztójából és az argyle-i gyémántbányájában is költségcsökkentést tervez. A BHP Billiton és a Fortescue Metals szintén kiadásainak visszavágását tervezi. A negatív hangulatot erősítette Martin Ferguson, ausztrál erőforrásügyi miniszter is, aki egy Bloombergnek adott interjúban a nyersanyagárak, és -bevételek esését vetítette előre.

Rio Tinto (LSE)

Forrás: [origo]