Magyarországra hozná kínai partnerét a Huawei

2012.09.18. 8:38

A Huawei arról tárgyal, hogy az egyik kínai partnere Magyarországon gyártson alkatrészeket, és innen lássa el a vállalat Pécs közelében található cserkúti, illetve komáromi érdekeltségeit. A kínai Huawei azt tervezi, hogy ősszel itt is piacra dobja felsőkategóriás okostelefonját.

Egyik beszállítójával tárgyal a kínai Huawei annak érdekében, hogy a szintén kínai társaság a magyarországi üzemeibe is szállítson - jelentette be Gavin Dai, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója.

A partnercég képviselői októberben érkeznek Magyarországra, hogy felmérjék a piaci környezetet - mondta a Világgazdaságnak Gavin Dai. A Huawei azt szeretné elérni, hogy partnere termelőegységet létesítsen Magyarországon, és onnan lássa el alkatrészekkel a vállalat Pécs közelében található cserkúti, illetve komáromi érdekeltségeit.

A Magyarországon 2004 óta aktív, távközlési megoldásokat kínáló társaság folyamatosan bővíti érdekeltségeit, amelyekre eddig nagyjából 50 millió eurót költött. 2012-ben már 1,7-1,8 milliárd dollár értékben állíthatnak elő különböző termékeket, ezek nagy részét exportra szánják. A cég azonban még idén megjelenne Magyarországon is az első közép-felső kategóriás okostelefonjával.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy héttel ezelőtt az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságában arról beszélt, hogy a következő 6-18 hónapban jelentős külföldi befektetésekről dönthetnek, részben a keleti nyitás keretében. Kifejtette: a kínai nyitás hozadéka már most látható, és olyan fejlesztési beruházási döntések előtt állnak, amelyek meglepőek lesznek, és Északkelet-Magyarországra fognak összpontosulni, jellemzően hátrányos helyzetű régiókba.

KAPCSOLÓDÓ CIKK